(részletek Czeke András  könyvéből)

A test - földi viszonyok között épp úgy nem hagyható figyelmen kívül, mint a lélek sem.

Tehát a test, a lélek templomaként - igen is foglalja el végre méltó helyét nemiségünkben, de a Szellem vezérlete alatt.

Így a megvalósuló Test-Lélek-Szellem harmonikus EGYségben, a maga TELJESségével egyesülhet a JóIstennel, aki MAGA A SZERELEM !
A testi vágy „kielégülése” fizikai, - vagyis csak részleges -, ezért tökéletlen, és hiányérzettel, a befejezetlenség érzetével jár.

A történelem tele van virágzó államalakulatokkal is, amik a "szakrális világrend" égisze alatt olyan csodálatos szellemi teljesítményeket hoztak létre mint a hindu filozófia, a skolasztikus teológia, a görög bölcselet vagy a kínai filozófia. Nem beszélve a materiális produktumok: templomok, kastélyok, épületek megalkotásáról.

Elég ha a négy, az emberi kultúrát alapvetően meghatározó őscivilizációra gondolunk:

Sumer, Egyiptom, Indusvölgy, Kína

Mindegyik szakrális alapokon nyugvó theokrácia volt.

Idézetek Kocsis Istvántól, aki a szakralitás legnagyobb szakértője: A szakrális fejedelem képes kilépni az időből és legyőzi a teret. Aki a teret legyőzte, megpillanthatja a láthatatlant is: benézhet az Ég kapuján. A szakrális király győz a harctéren, - a harc kimenetelét is látja. .. Visszafordul, ha nem győzelem várja, vagy ha Isten nem kívánja a győzelmét. A szakrális, a valódi király - nemcsak Isten akarata szerint uralkodik, hanem Isten védettjeként is. 

Sokan ezért nevezik Isten kiválasztottjának.

A magyar nemzet, mint történelmi közösség úgy gondol a múltjára, hogy az a legszorosabb kapcsolatban van a jelennel és a jövővel. Úgy érezzük, hogy a jelen lehetőségeit meghatározzák a múltban lezajlott események, és kevésbé vagyunk annak tudatában, hogy az, ahogyan mi a jelenünkkel foglalkozunk, meg fogja határozni a jövőt, amiben majd élünk.

Régi nagyjainkra gondolva mindig megkisérelhetjük beleélni magunkat az ő korszakukba, az akkori életmódba.

Idézetek Kocsis Istvántól, aki a szakralitás legnagyobb szakértője: A szakrális fejedelem képes kilépni az időből és legyőzi a teret. (...) Aki a teret legyőzte, megpillanthatja a láthatatlant is: benézhet az Ég kapuján. (...) A szakrális király győz a harctéren, - a harc kimenetelét is látja. .. Visszafordul, ha nem győzelem várja, vagy ha Isten nem kívánja a győzelmét. (...) A szakrális, a valódi király - nemcsak Isten akarata szerint uralkodik, hanem Isten védettjeként is. 

Sokan ezért nevezik Isten kiválasztottjának.

Modern történetírók, politikai irányultságtól függetlenül, szívesen beszélnek úgy a Krisztianság koráról, hogy abban nemzetnek nem volt helye, hogy a nemzet a polgár találmánya. Kétségtelen persze, hogy a polgár felhasználta a nemzetet, míg céljainak, főként a keresztény egyházi és földi világközösségekkel szemben vívott harcának megfelelt, hogy azokat legyőzvén saját világbirodalmát építse a globalizáció alakjában, amelyben aztán a maga formálta nemzetbirodalmakat megsemmisítse.