T István üzente 12 éve

Ember! Hát hogy a fenébe szervezkedjem 200km-re a szellemi középtől lakva?
Én csak a tudásomat tudnám felajánlani, de ezt általam már érthetően nem képes befogadni a mai meghasonlott világ.

Ha midazt a világ tudomására lehetne hozni, amit saját erőmből feltártam, akkor azonnal felrobbanna ez az egész parazitizmusra épülő pénzhatalmi világrend.
Az a gyanúm, hogy épp ezt nem akarják a ma uralkodó, álságos és rejtőzködő erők!

Válasz

Parragh Imre üzente 12 éve

"A magyar-horvát államközösség 816 évig tartó fennállása az egyetemes jogtörténet egyik legmaradandóbb kapcsolata, amely során a két nemzet egymásra nagy hatással volt"
"Térségünkben e két nemzet rendelkezik az államiság legrégibb hagyományaival, s állami létük leghosszabb időszakát, több mint nyolc évszázadot magyarok és horvátok egy államközösségben élték meg, s ez az együttlét többnyire mindkét nép javára szolgált."
"Könyves Kálmán magyar király uralkodása alatt 1102-ben létrejött magyar-horvát perszonálunió révén a magyar korona alá került."
Tisztelt "T" úr!
Azokat a horvátokat, és engem, akikkel tartom a kapcsolatot, szervezzük a közös jövőt, ez az időszak érdekel.
Ami ez előtti, azon vitázzanak a történészek!
Mindenkit szívesen látunk, aki képes önállóan szervezni, dolgozni, szövetségeseket hozni. Dolgozókra nagy szükség van! Segítőket nem keresek.
Egyébként Ön, már több mint egy éve, felajánlotta a segítségét a
lakásomon.
Nekem ez a tempó lassú.
Konkrét eredményeket a szervezés területén szívesen látok.

Válasz

B Klári üzente 12 éve

Kedves István, Imre. Kérlek tisztelettel beszéljetek egymással, kerüljétek a feszült, ellenséges hangnemet.

Attila fejedelmünk (de nyugodtan hívhatjuk királyunknak is) birodalmi központja volt a Dráva és Száva közti Savia tartományban. Egyébként nagy erőkkel kutatják a fából épült palotájának maradványait. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy érthető vonzalom mutatkozik mind a mai napig a magyar nép és kultúra iránt az ott élő leszármazottakban. Legyenek azok magyarok vagy horvátok vagy akármi más nemzetiség. A gyökereik erősek és abból táplálkoznak. Ha megtagadják, magukat vágják el saját életfeltételeiktől.

Ezzel a szemlélettel közelítsünk a baráti szálak elevenen tartásának ügyéhez mi is és találjuk meg a módját, hogy együtt arassuk le gyümölcsét.

Válasz

T István üzente 12 éve

Kedves Parragh Úr!

Én meg azt utálom, ha a tudatlanság lerázza magáról a valódi tudást.
Mert tudja meg, hogy a lengyelek igaz származástörténetéről sem tudnak a nemesek semmi biztosat, miként a horvátokéról sem.
Jó lenne ha megértené, hogy a lengyelek 1000 évvel ezelőtt még épp olyan magyarul beszélő úrnépek voltak mint mi mai magyarok.

A törekvéseik biztos kudarcát vetítem előre, ha nem tudják és nem is akarják a történelmi igazságokat megismerni.

Én felajánlom a segítségemet. Csak hívnia kell és én jövök!

Válasz

Parragh Imre üzente 12 éve

Kedves „T” Úr!
Utálom, ha kóstolgatnak. Ne tegye!
A horvát név iráni eredetűnek tűnik egyesek szerint. Mi is jártunk azon a részen. Ezt tanúsítják az azonos földrajzi elnevezések, időnként család nevek. Így a kapcsolat a két nép között elég régi lehet.
Amennyiben versengni akar, azt tegye munkával! Próbálja összefogni a rokon népeket.
Mi tesszük! Lengyel megkeresésre jöttek össze a lengyel, magyar, horvát nemesek azon képviselői, akik tenni akarnak. lengyel kezdeményezésre folynak a megbeszélések egy közös unióról. Lengyel kezdeményezésre körvonalazódik egy olyan összejövetel, amely egy negyedik országban lenne. A Szent Koronával, annak törvényeivel kívánnak megismerkedni. Az a lengyelek szándéka, hogy a Korona alá jönnének.
Tesszük ezt, mert ezt hagyták ránk az őseink.
Koronás Királyunk elrendelte egy Szövetség létrehozását, amelybe a Korona Országai tömörülhetnének. /Már aki dolgozni is akar./
A Szövetség megalakult, bejegyzésre vár. A horvátok is szervezkednek otthon. Szinte napi kapcsolatban állunk.
Hamarosan jönnek, olyan személlyel, aki sokat tehet az ügy érdekében.
Ajánlom a Hun TV műsorait.

Válasz

T István üzente 12 éve

Kedves Márta!

Hát nem tudom, mi abban az elszomorító, ha valaki a MAGYAR DICSŐSÉG visszaszerzéséért emel szót?

Meggyőződésem, ha a magyar nép a legrövidebb időn belül nem szerzi vissza a történelmi dicsőségét, azt a történelmi szerepét, hogy mi vagyunk Európa ősnépe, a mi nyelvünk az emberiség ősnyelve, mi teremtettük meg az őskultúrát, a szeretet népének a vallástudatát, akkor nekünk már nem marad jövőnk.

A népeinket elpusztító militarista, hódító, pogány pásztornépek, Európa ősnépét rabszolgasorsba taszítók utódai most az utolsó, Kárpát-medencei magyarokra vetették ki a hódítás csápjait. Ha nem tudjuk megállítani ezt az esztelen atlanti tobzódást, akkor rövid időn belül már Magyarország léte kerül végveszélybe. És akkor sajnos az Ön gyermekei sem lehetnek majd büszkék magyarságukra, mert már azt sem hagyják meg nékik.

Nekem egyetlen lehetőségem adódott, mindenhol ahol tudom, megpróbálom a nemzet érdekeit szolgálni, mégpedig a történelmi tudatlanság visszautasításával, az egyedül álló dicsőségünk hangoztatásával.

Bizonyítékomként fogadja honlapom írásait:
http://www.fiberweb.hu/taara

B.U.É.K.

Válasz

Parragh Imre üzente 12 éve

Kedves Márta!
Gratulálok! Biztos vagyok benne, hogy jó magyarokat nevel a gyerekeiből.
Szeretettel
Parragh Imre

Válasz

Radnóti Márta üzente 12 éve

Sajnálom és mélyen elszomorítanak ezek a "hozzászólások"!
-miért?
Nem hiszem ,hogy most azokat az időket éljük amikor az eredetiségünkön kellene "bután"! összekapni!!!!!
Inkább egymást erősíteni abban,hogy MAG-yarok vagyunk és igen is VAN JÖVŐNK!!!! -nem pedig a múlton civakodni ,-ki az OKOSABB címen
Az összetartásnak és nem a hajba kapásnak kellene inkább erősödnie!
A Magyar nép összefogására van szükség!,-én egy négy gyermekes édesanya vagyok,szeretném ,hogy a gyermekeim is büszkék lennének arra,hogy magyarok!De lehet ,hogy Önöket olvasva nevetségessé teszik ezt az igen is nagyon fontos dolgot a számukra,-számunkra!!!!!
Kérem ,-ha még tudnak ,gondolkodjanak el ezen sorok között!!!!!

Válasz

B Klári üzente 12 éve

Kedves István, kedves Imre!

Nagyon jó itt látni a gondolatiságotok sorát. Értékes szellemiséggé forrhat össze, ha tisztelettel olvassátok egymás írását. Beépíthetitek saját magatokba, gondolatiságotok erősítésére és szélesítésére, úgyhogy csak biztatni tudlak Benneteket a további tisztelet teli eszmecserékre, magatok és mindnyájunk szellemiségének gyarapítására, országunk dicsőségére!

Válasz

T István üzente 12 éve

Sajnos ismét tévedni tetszik!

A horvátok az avar Baján kagánnal együtt érkezve, a két nép szövetségében telepítette le a Száva-folyó határvédelmére, miként írtam Kr.u. 567-ben. Innentől ered az első Kárpát-medencei magyar-horvát államiság eszmélye. Remélem az avarokat ön is magyaroknak tartja. Amit ön ír, az 1091. évi már a második államszövetséget jelenti, de még ekkor nagyrészben magyar nyelvű népként.
Véglegesen a Bizánc és Velence háborúi idején, a két hatalom közötti ütköző zóna pusztításai nyomán válik a nyelvük a jellegzetesen horvát-szláv nyelvvé.

Válasz

Parragh Imre üzente 12 éve

Kedves "T" úr!
Miért engem, illetve miért kettőnket hívtak meg a horvát testvéreink?
Mert a társamat már évekkel ezelőtt megkeresték a lengyelekkel együtt, kutatva az együttműködés lehetőségét.
Ön miért nem keresi velük a kapcsolatot?
Az, hogy a két nép kapcsolata mikortól való, nem hiszem, hogy Ön tudná.
Lehetséges, hogy több ezer éves is lehet.
Államiságban viszont, ha nem tévedek, 1091-től voltunk együtt.
Ők ezt az államiságot szeretnék ismét, és nem az Ön által feszegetett ismeretséget.
Talán megkereshetné Őket, és kioktathatná Őket, hogy mit is kell nekik akarni!

Válasz

T István üzente 12 éve

Csak az az egy abszolut hibás elméleti tévedés van a Horvát testvéreinkkel kapcsolatban, hogy velük nem ezer éves, hanem bizonyíthatóan az avarokkal együtt 567-ben bevonult, és a Száva folyó határvédelmére letelepített horvátokban, eredetükben ugyanolyan ragozó magyar nyelvű népről volt bennük szó, mint mi, a mai hunmagyarok vagyunk.

Igaz, hogy a délszlávok és Bizánc nyomására, köztük a szarmata dalmátok és alánok hosszú évszázados népkeveredésében végül délszláv nyelvűekké váltak a horvátok is. De a Zrínyiek is még pontosan tudták, hogy ők eredendően a magyari úrnépek ősi családjából származtak, akik itt Horvátországban váltak szlávokká. Így érthető meg, ha ők eredetükben magyari népek voltak, akkor bizony még csak nem is 1500 éves a kapcsolatunk, hanem ősidők óta, az europid úrnépi rassz megjelenése óta vagyunk testvérnépek. Amit épp az ilyen nemtudások hírdetői tesznek tönkre, mint amit Parragh úr is közvetít a világ felé!!

Miért pont Önt, aki semmit sem tud az ősi horvát származástörténetről, hívták meg Zágrábba?

Válasz