A Királyi Udvar az uralkodó környezetét alkotó személyek összessége.

Az udvarban foglalkoztatott udvaroncok gondoskodnak a király és családja napi szükségleteinek ellátásáról az udvar tisztségviselőinek irányítása és felügyelete mellett. A főbb egyházi és világi méltóságok ugyanakkor rendszerint a király mellett tartózkodnak, ezért az udvar ad otthont az államkormányzat legfelső szintjének, itt ülésezik a királyi tanács. Az udvar a király nevében folyó ítélkezés és az elitkultúra központja is. A királyi udvar ott működik, ahol a király éppen tartózkodik. 

A Magyar Király körüli érdemes személyek:

A Királyi Curia Elnöke
A Királyi Curia Másodelnöke
A Magyar Királyi Testőrség Kapitánya
Királyi Főasztalnokmester
Királyi Főpohárnok
Királyi Főudvarmester
Királyi Főkamarásmester
Királyi Tárnokmester
Királyi Főajtónállómester
Királyi Főlovászmester

Hercegek, Márkik, Grófok, Bárók
Magyar Nemesek: Főnemesek, Középnemesek, Kisnemesek
A Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság Elnöke
Országbíró
A Budapesti Itélőtábla Elnöke
Koronaőrök
Főispánok
Egyházfők

Történelem

A királyi udvara az "ország közepe"

"Az Árpádok udvara" sokkal inkább személyek meghatározott körét jelölte, mintsem egy bizonyos, földrajzilag meghatározható helyet. A középkor ugyanis - nemcsak Magyarországon, hanem szerte a latin Nyugat világában - nem ismerte a mai fogalmaink szerinti "főváros" intézményét. Azok a települések - mint Esztergom, Székesfehérvár vagy később Óbuda, illetve Buda -, amelyeket hajlamosak lennénk az Árpád-kori Magyarország egymást váltó "főváros"-ainak gondolni, valójában királyi "székvárosok" voltak, melyek legfőbb közös vonása az volt, hogy mindegyikben királyi palota állt. Ezen túlmenően az említett települések együttesen jelenítették meg a modern fővárosra jellemző vonásokat. Esztergomban gyűjtötték össze a 12. század elején a királyi adókat, s sokáig itt működött az ország egyetlen pénzverő helye. Székesfehérvár a dinasztia szakrális központjaként élvezett kiemelkedő helyet az ország településeinek sorában: itt koronázták a királyokat, s a 12. század elejétől kezdve a leggyakrabban itt is temették el őket. A tatárjárás előtti évtizedekben a király a húsvét előtti nagyböjt időszakát rendszerint Óbudán töltötte igazságszolgáltatási és kormányzati ügyeknek szentelve idejét. [...] Az államkormányzat központjává azonban e régió egyik települése sem vált: az ott működött, ahol a király éppen tartózkodott.

Udvartartás és királyi tanács

A királyi udvar alapvetően két szférára tagolódott. Az egyik volt a tulajdonképpeni udvartartás, amelynek személyzetét az itteni szolgálatra beosztott szakácsok, lovászok, hírnökök és egyéb ezernyi feladatot ellátó szolgák alkották, gondoskodva a királyi család és az udvarban tartózkodók mindennapi ellátásáról és kényelméről. Az udvar másik, ettől határozottan elkülönülő szférája sokkal inkább politikai jellegű volt. Rendszerint ugyanis a király környezetében tartózkodtak az ország legfontosabb egyházi és világi főméltóságainak viselői. Ők alkották a királyi tanácsot, mely az operatív politikai döntések meghozatalában jutott szerephez. [...] Az udvar minden kétséget kizáróan már a keresztény királyság megszervezésének idején kialakult, jóllehet kezdetben meglehetősen tagolatlan intézményként működött. Élén az "udvar ispánja" állott, mely tisztségből fejlődött ki a nádori méltóság. A 13. század elején további udvari méltóságviselők tűnnek fel forrásainkban: a gazdasági ügyekért felelős tárnokmester, illetve a lovász-, az asztalnok- és a pohárnokmester. [...]

Bejáratos nemesek

Nyilvánvaló előnyökkel járt, ha valaki bejáratos volt a királyi udvarba, hiszen ott számos lehetőség kínálkozott arra, hogy különféle szolgálatokkal hívja fel magára az uralkodó figyelmét. Érthető tehát, hogy ez a lehetőség csak a megfelelő kiváltságokkal rendelkezők számára adatott meg. Eredetileg csupán az Árpád-kor tradicionális nemessége élvezte ezt a kiváltságot. Ők akkor is megjelenhettek az udvarban, ha éppen semmi olyan tisztséget nem viseltek, ami erre feljogosította volna őket. Pereiket a vidéki királyi bíróságok mellőzésével az udvarban intézhették, fiaik pedig az udvarban nevelkedhettek, gyakran a királyi család gyermekeivel együtt, ami esetenként előnyösen befolyásolta a felnövekedett ifjú karrierjét. A király életének legfontosabb eseményei széles nyilvánosság előtt zajlottak: mindazok, akik nem tartoztak a királyi udvarhoz, többnyire ezen alkalmakkor láthatták uralkodójukat. A király koronázása, házassága s végezetül temetése kétségkívül ezen események közé tartoztak. [...]

Katonai mozgósítás

Valamivel több esély kínálkozott arra, hogy valaki a király színe elé jusson azon alkalmakkor, amikor az uralkodó országát járta. Ennek egyik - mégpedig meglehetősen gyakori - indoka lehetett, ha hadjáratot indított. Az Árpád-kor végéről származó adat szerint a mozgósítás elrendelését követően a király Székesfehérvárra ment, ahol is a hadjárat a "királyi zászló felemelésével" vette kezdetét. A vonuló királyi sereghez útközben csatlakoztak a katonáskodásra kötelezettek, akiknek a tábori körülmények közepette megintcsak több alkalmuk nyílott a királlyal való személyes érintkezésre, mint egyébként. Az Árpádok ugyanakkor békeidőben is az év nagy részét úton töltötték udvarukkal együtt. [...] a királyok útjait úgy szervezték, hogy a nagyobb egyházi ünnepeket lehetőleg valamely jelesebb egyházban - püspöki székhelyen vagy monostorban - ülhessék meg.

A hatalomgyakorlás külsőségei

Az országjárás szokása mindazonáltal aligha ezen kegyes célnak köszönhette kialakulását. A gyakorlat - mely általánosnak mondható egész Európában - alapvetően kettős célt szolgált. Egyfelől ugyanis a középkor technikai lehetőségei nem tették lehetővé, hogy az uralkodók egyetlen helyre gyűjtsék be a birtokaikon megtermelt javakat, célszerű volt tehát azokat a helyszínen felélni. [...] Kétségtelennek látszik ugyanakkor, hogy legalább ilyen súllyal esett a latba az is, hogy a királynak országát járva módja nyílik részint hatalmának látványos külsőségek mellett történő reprezentálására, részint pedig uralkodói kötelezettségei ellátására is. Nyilván nem véletlen, hogy az országjárás szokásának fénykorából, a 11-12. századból vannak adataink arra, hogy a jelesebb ünnepek alkalmával a királyt ismételten megkoronázták. [...]

Igazság szolgáltatása

Az országjárás ugyanakkor arra is alkalmat adott, hogy a király legfőbb kötelezettségének, az igazság kiszolgáltatásának is eleget tegyen. A középkor embere az igazságszolgáltatás fogalma alatt nemcsak a megsértett jogrend helyreállítását értette - azaz a bíráskodást -, hanem a követendő jog megállapítását - azaz mai fogalmaink szerint a törvényhozást - is. Az ebben az értelemben vett igazságszolgáltatást tekintették az uralkodó legfőbb kötelezettségének, melynek a király lehetőleg személyesen tesz eleget. Az uralkodó személyes bíráskodására persze csak a legfontosabb ügyekben került sor, a többi perben az ország bírói joghatósággal rendelkező méltóságai jártak el. [...] A korai időkben mindazonáltal a király esetenként kisebb ügyekben is személyesen járt el. [...] Az uralkodó és alattvalói közötti patriarchális kapcsolatot látták veszélyeztetve azok, akik lázadoztak a IV. Béla által bevezetett írásbeli kérvényezés ellen.

(Forrás: História 2002/09-10 Zsoldos Attila)