1938. augusztus huszadikán hosszan kígyózó sor közepe táján álltam, tűzô napsütésben, a várbeli királyi palota kapuja elôtt, hogy láthassam a közszemlére kitett Szent Koronát.

Meglepett a tömeg, méginkább az, hogy a sorbanállók között több paraszt, iparos, munkás, diák volt, mint úgynevezett elôkelôség. Áhítatos csendben mozdult elôre a sor. Izzott a kánikula.

Bent a palotában, díszes teremben, asztalra kitett koronánk és a többi koronázási jelvény mellett ült a két koronaôr.

A meghatott sor áhítatos csendben vonult. Volt, aki keresztet vetett, akadt, aki imát mormolt.

Megértettem, amit tanultam, hogy a Szent Korona több mint királyi dísz vagy jelvény; hazánknak, függetlenségünknek, nemzeti önérzetünknek letéteményese. A Szent Korona: a magyar nemzet, a magyar nép; hazánk.

És mivel ez így van, idétlenség (vagy tudatlanság) azon élcelôdni, hogy 1920 és 1946 között királynélküli királyság voltunk. Ugyanezért természetes, hogy 1990 után államunk címerére és címerébe a Szent Korona is visszakerült. A korona a res publicának is összefogó jelképe. Aminthogy a középkorban is nevezgették hazánkat, akkor királyságot, res publicának – a közösség ügyeinek képviseleteként.

De ez a tény magyarázza az érthetetlennek tűnô vad indulatot is, ami a nemzet külsô és belsô ellenségeiben a Szent Koronával kapcsolatban támad. 1918/1919-ben legszívesebben elkótyavetyélte volna az akkori hatalom.

1951-ben pedig porig rombolták az alig húsz esztendeje álló, 1931-ben felszentelt Regnum Marianum templomot, melynek tornyát, egyedülálló módon, a Szent Korona díszítette! Ezt a gyalázatos tettet – talán nem is akadt a szovjethatalom megszállta országokban hasonló eset – máig feledtetni akarják, az építôművész, Kotsis Iván épületei között nem szerepel a lexikonokban, mintha el se készült volna…

Zétényi Zsolt jelen művében, jogászi szemmel foglalja össze a Szent Koronának és tanának lényegét, történetét; bizonyítja a tan érvényességét, tárgyalja és megvitatja az idevágó, szinte áttekinthetetlen irodalmat. Tudományos tárgyilagosságát mindvégig megôrizve, a hazáját szeretô ember érzelmi érvelését sem rejti véka alá.

Könyve a magyar történettudomány, a jogtörténet és a jogot is felülmúló erkölcsi tudatunk (megtartásának) nyeresége. Hozzájárulhat, hogy se címerünkbôl, se közéletünkbôl, se lelkünkbôl ne száműzzük többé a Szent Koronát.

Itt egy hatalmas, tartalmas, élvezetes és tanulságos anyag a Szent Koronánkról.

Miért nem tanítjuk gyermekeinknek már az iskolában?

A Szentkorona-eszme jelentôségérôl, tartalmáról és egyediségéről

Kun Bélának sem sikerült, nektek sem fog!

A rendszerváltásnak hazudott, de a pesti utca által csak gengszterváltásnak nevezett 20 éves időszak politikai osztálya két évtized alatt végső romlásba döntötte a hazát. Mára odáig süllyedt, hogy a nagy család, a nemzet történelmi ereklyéjét, a Szent Koronát – melyért évszázadokon át legnagyobb hőseinek vérüket és életüket áldozták – árúba bocsássák.

Az MVSZ Sajtószolgálatának értesülései szerint a közelmúltban – teljesen törvénytelenül – feloszlatta magát a Szent Korona Testület. (!?) Azaz, az a testület, amelyet az Országgyűlés „A Szent Koronának és a hozzá tartozó jelvényeknek a védelmére és megóvására, valamint a velük kapcsolatos intézkedések megtételére” hozott létre. (2000. évi I. törvény, 4. § (1)).

Amennyiben ez a testület valóban elkövette volna e törvénytelenséget, akkor semmi kétség afelől, hogy az országkáromló Gyurcsány Ferenc útjából elhárult az utolsó akadály is, az általa megvetett magyar nemzeti ereklye árúba bocsátása elől. Az egyetlen állami intézmény, amely e gyalázatos szándékot jog szerint megakadályozhatja, az Alkotmánybíróság.

Azzal a felhívással fordulunk minden felelős magyar állampolgárhoz, a magyar nemzet minden tagjához, a magyar nemzet sorsa iránt felelősséget vállaló, minden magyar szervezethez, hogy tiltakozzanak e gyalázatos szándék ellen: El a Szent Koronától!