A palást a ráhímzett felirat szerint miseruhának készült. A liturgikus ruhát latinul casulának, azaz házikónak nevezik, mert a palást a miséző papot – mint egy ház – kúp alakban fedte. Vállkiképzése nem volt. Keleti selyemből készült: a korabeli miseruhák között egyedülállóan az egész felületét hímzés borítja.

Trónuson ülő Krisztus

Koronázásaink része

Az aranyfonállal gazdagon hímzett miseruhát a királyi pár ajándékozta a székesfehérvári Szűz Mária templomnak: Krisztus megtestesülésének 1031. évében, a 14. indikcióban készíttette és adta ezt a kazulát István király és Gizella királyné az Alba városában fekvő Szűz Mária egyháznak – miként a ráhímzett feliraton olvasható. Összetett, de mégis világos tagolású, festészettel rokon kompozíciója szabad felületet alig hagyó sűrű díszítéseivel és mindezek magas tudású technikai kivitelezésével kimagaslik azok közül az emlékek közül, amelyeket az idők viharai ebből a könnyen pusztuló tárgycsoportból megkíméltek. I. István érmei mellett a legkorábbi írott emlék: az ajándékozást megörökítő felirat és versben írt képértelmező szövegek olvashatók rajta.

A székesfehérvári királyi főtemplom legkorábbi említése, István, Gizella és Imre egyetlen korabeli ábrázolása ezen a textilen maradt fenn. Szépsége, ünnepélyes ragyogása és az országalapítót megnevező dedikáció tette alkalmassá arra, hogy feltehetőleg a XII. században koronázási palásttá alakítsák át. Ezért válhatott a koronázási ornátus állandó részévé, a királykoronázások elmaradhatatlan tartozékává annak ellenére, hogy egy és ugyanazon palást nem volt a koronázási viselet elengedhetetlen része, a királyi hatalmat szimbolizáló jelvények közé sem tartozott.

Hazakerülése után nyílt mód a palást vizsgálatára és restaurálására, a szövetfajta, az alaptextil, a hímzéstechnika, a hímzőfonalak meghatározására, végül a szabásminta és a szerkesztés megállapítására. A miseruha szabásához a Magyarországon is használt 10 lábból álló Karoling-bajor ölön (310 centiméter) alapuló modulrendszert vették alapul, és négyzetes, valamint köríves idomokból szerkesztették. A palást átmérője 310 centiméter, sugara 155 centiméter. A palást eredeti alapszövete két színű, rozettás, végtelen mustrás, keleti (bizánci) selyem, mint a korabeli miseruhák többsége.

Az aranyhímzés a XI. században szokásos technika egyik változatával készült: „az alapszövet színoldalára, egymással párhuzamosan lefektetett aranyfonalakat egyesével, selyemfonállal az alapszövetre öltötték. Attól függően, hogy az aranyfonalakat a színes selyemfonalakkal különböző sűrűségű, merőleges vagy ferde öltésekkel rögzítették az alapszövetre, más és más hatású aranyfelületeket értek el” – írja E. Nagy Katalin. A palást eredeti selyemszövete a súlyos aranyhímzés következtében a középkor végére megrongálódott, gyakorlatilag tönkrement. A XVII. század első felében nagy gonddal, az eredeti selyemfoszlányokat is megőrizve a hímzéseket rádolgozták egy itáliai selyemszövetre. Végül a XIX. században egy újabb, bordó szövetbélést kapott.

"Koronázási palást" Halasi csipketerítő
Nyers színű lenfonal, O 55 cm
A terítő terve a magyar Koronázási Palást motívumainak felhasználásával készült.
II. János Pál pápának ajándékozva 1996-os magyarországi látogatásakor.

Győzelmi díszruha

A miseruhát feltehetőleg a XII. században alakították át koronázási palásttá. A mellrészen kivágtak belőle egy keskeny szeletet, és nyitottan hagyták. Egyszerű felvágással azért nem alakíthatták át, mert a mellrészt díszítő keresztet félbevágták volna. A miseruha gallérját is minden bizonnyal egyházi ruhadarabból – egy díszes püspöki vállkendő hímzett részéből – alakították ki feltehetőleg akkor, amikor a casulából palástot készítettek.

Részlet az apostolok sorából

A koronázási palást első, már az ábrázolt képekről is szóló leírása Antonio Bonfinitől származik, aki II. Ulászló koronázásáról írta: „Közben a királyt a sekrestyébe viszik, és levetve róla a köpönyeget, az égi István király ruháját adják rá, aranyos csizmába bújtatják; a bársonypalást égszínkék volt, pálmaágakkal kivarrott győzelmi díszruha módjára Isten trónusát és az apostolokat szőtték rá káprázatos ragyogással aranyból, és a régiségénél meg drágaságánál is nagyobb becset adott neki a képek szentsége” (Kulcsár Péter fordítása).

Pannonhalmán őrzik a palást másolatát. A selyemmuszlinból készült ruhadarabra kék festékkel festették a képeket. Noha korábban felmerült, hogy a koronázási palást „mintája” volt, erről nem lehet szó. A pannonhalmi palástot nem a casuláról, hanem az átalakított, koronázási palástról másolták: az eredeti ruhadarab javításait is átmásolták valószínűleg a XVII. század elején.

A miseruha ábrázolásait körgyűrűkbe rendezték. Felül a székesfehérvári templom névadója, a mennybe felvitt Mária és Krisztus. A függőleges tengelyen az ellenfelein diadalmaskodó Krisztus, az alatta lévő, mandula alakú mezőbe a kormányzó és az uralkodó Krisztus képét hímezték. A következő sávban a próféták állnak, alattuk pedig a tizenkét apostol ül oszlopos, várfalas keretezésben, mintegy fülkékben. A legalsó sávban, szabályosan elosztott tizenkét kerek mezőben háromnegyed-alakok – egy kivételével férfiak – sorakoznak. A misekánon egyik szakaszában felsorolt vértanúk közül Kelemen, Szixtusz, Kornél, Lőrinc, egy ismeretlen (a névfelirata elpusztult), Kozma, Damján és György következik.

A vértanúsor utolsó helyén Vince áll. Mivel István mellé védőszentjét állították, ezt várhatnánk Gizella mellett is. Csakhogy a vértanúsorban női szentet nem ábrázoltak, és Gizella nevű szent nem volt. Tehát a születésnapi szent tiszteletéről lehet szó. Német nyelvterületen a hajdani pogány neveket sokáig használták, és a keresztény személynévadás csak a XII. századtól terjedt el. Mivel Vincentius a misekánonban nem szerepel, tisztelete nem volt Magyarországon, kiválasztását mással, mint a születésnapi szent szerepével nem lehet indokolni. Ezért arra kell következtetni, hogy Gizella január 22-én született.

Gizella királyné	István király alakjának rajza és képe a paláston (Vári Ágnes rajza)

A függőleges tengely két oldalán jobbra István, balra Gizella foglal helyet.

A király – fején koronával – jobbjában lándzsát, baljában országalmát tart. Koronája nem az általa ténylegesen viselt korona hű mása: az összes vértanú ugyanilyen koronát hord. Gizella – az egyházalapító-építő donátor ábrázolásának megfelelően – jobbjában templomot tart.

A palást nagyszabású képegyütteséhez fogható, összetett ábrázolás (61 alakot, 52 kis mellképet, 24 nagyobb és több kisebb madarat és négylábú állatot hímeztek rá) nem maradt fenn hazánkban a román korból. A sokalakos kompozíció alakjait a Mindenszentek litániájának szerkezete segítségével rendezték el. A litánia számos szentet név szerint sorol fel országonként vagy vidékenként változó számban és jellemzően. Szerkezete, a szentek csoportjainak sorrendje azonban mindenhol és minden időben egységes. A bevezető könyörgés (Uram, irgalmazz!) után az Atyaisten, a Fiú, a Szentlélek és Szűz Mária következik. A sor az angyalokkal, majd Keresztelő Szent Jánossal folytatódik. Őket követik a pátriárkák és a próféták, majd az apostolok, vértanúk és hitvallók.

A litánia szentjeinek sorrendjével megegyezik a miseruha ábrázolásainak sorrendje.
A miseruha tervezése és megvalósítása több ember munkája volt. A kompozíció tervezését, a feliratok szövegezését más-más, minden bizonnyal szerzetes vagy egyházi ember végezte.
Más személy kellett az ábrázolások előrajzolásához, megint más a kivitelezéshez: a professzionális hímzéshez megfelelően képzett és gyakorlattal rendelkező mesterekre volt szükség. A hibás feliratok talán a gyors munkának és a hímző mesterek írástudatlanságának a következményei (például a Stephanus rex névből kimaradt a T betű, az egyik Jakab apostol névfelirata pedig téves).

Nemcsak hálaadás és könyörgés

Szükséges-e egyáltalában meghatározott eseményt keresni az ajándékozás háttereként? Uralkodói ajándék a templomoknak, legyen az egyházi felszerelés vagy földbirtok, ez időben megszokott dolog volt. Amikor István király jó példával járt elöl, saját törvényének szellemében tette. A kazula esetében mégsem egyszerű ajándékozásról volt szó. A korból külföldön fennmaradt miseruhákkal, liturgikus ruhadarabokkal vagy a német-római császárok díszes köpenyeivel összehasonlítva Szent István kazulája kiemelkedik nagyformátumú képegyüttese révén, amelynek részleteit és egészét a legalaposabban megtervezték. Kimagasló mesterségbeli tudással és nagy munkával, igényes kivitelezéssel készült. Végül a miseruhát az uralkodópár 1031-ben a még fel sem szentelt templomuknak adta. Joggal kereshetjük az adományozás különleges okát s a keresztény hitből fakadó indítékait.
A miseruha készítésével az uralkodópár országuk alapításának 30. és házasságkötésük 35. évfordulóját ünnepelhette. Fényes ajándékkal mondtak köszönetet Istennek. Ebbe az ellenfeleken aratott győzelmek éppúgy beletartoztak, mint István ország- és egyházszervező tevékenysége. István uralkodása során dinasztiaváltásoknak, országok széthullásának volt a tanúja. Magyarországon ezzel szemben megszilárdult a királyi hatalom. Keresztény uralkodóhoz illő cselekedet volt mindezt megköszönni és hálát adni a mennyei pártfogásért. A hálaadás és a köszönet mellett egyben a további segítségkérés – azaz a könyörgés – jele a miseruha, amelyen a „Mennyei Jeruzsálemet” benépesítő szentek közösségét, a Mindenszenteket megjelenítő képeket a legismertebb, és az uralkodói szertartásokhoz is kapcsolódó liturgikus szövegek alapján szerkesztették. A tervező nagyszerűen oldotta meg a feladatot: a program a hálaadásnak, a kérésnek és a liturgikus felhasználásnak egyaránt megfelelt. Ebben az összefüggésben érthető a királyi pár hangsúlyos ábrázolása a miseruhán, reprezentatív megjelenítésük ezért szükségszerű.

Dr. Tóth Endre