Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szakrális Királyság vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szakrális Királyság vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szakrális Királyság vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szakrális Királyság vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
12 éve | B Klári | 2 hozzászólás
A korai kereszténység igaz történetét nem lehet megírni a Pártus Birodalom politikai és vallási körülményeinek alapos ismerete nélkül. Ugyanis:
1.) A Pártus Birodalom - helyesebben - a Pártus Monarchia Kr. e. 256-tól Kr. u. 326-ig, a mai Irak és Irán területét töltötte be és időlegesen a mai Palesztina és Szíria is hozzátartozott.
2.) Jézus tanítványai - az Apostolok - mind „Keleten", Ázsiában - tehát itt, a Pártus Monarchia területén - hirdették Jézus Urunk igéjét. Feltétlenül hatalmas egyházpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a zsidó-kereszténység tudatosan elkerüli az Apostoloknak itteni működését és munkásságukról részletes tudósítást nem ad és írásaikat nem ismerteti. Ezt az „érdeket" keressük.
Azért használjuk a „monarchia" elnevezést, mert miképpen a pártusok elődeinél - Sumériában - a „város-államok" összességének jóváhagyásával keletkezett a központi hatalom (amit ők a „négy világrész ura" titulussal fejeztek ki), ehhez hasonlóan, a Pártus Birodalom egész területén uralkodó ARSÁK-dinasztia egyesítette és uralma alá vonta e hatalmas területen létező feudális hercegségeket és kiskirályságokat. Ezeknek egyike volt a perzsa hercegség (a későbbi „szaszanidák" ) és az Adiabene királyság.
Mindezek azonban alárendeltjei voltak az „arsacida-dinasztia négy királyának", akik szintén monarchikus módon uralkodtak Örményországban, Pártiában, Indo-Párfiában és a Habdál-Hunok (fehér-hunok) országában, a Káspi-Aral-Oxus térségben. Hogy a Pártus Monarchia zömét képező egyfajú és egynyelvű hun-magyar pártus nemzetség milyen hatalmas, erős, nagyszámú és az akkori világban jól ismert volt, azt megtudhatjuk Senecca Lucius Annaeus (Kr. u. 3-65.) írásából, aki így nyilatkozott:
„Az emberi genusnak fajtái vannak: a görög, a római és a pártus".
Senecca mondását bizonyítja a rómaiak története, mert a fél világot uraló „Római Birodalom" háromszor támadta meg hódító szándékkal a Pártus Monarchiát és „háromszor" maradtak holtan, legyőzötten a római légiók a csatatéren. Ezek a pártus győzelmek, illetőleg római vereségek is hozzájárultak ahhoz, hogy a rómaivá lett zsidó-kereszténység történetírói igyekeznek a Pártus Birodalomról minél kevesebbet tudósítani és azt a keveset, amit közölnek, azt is a pártusok kárára teszik. Nem lehet véletlen tehát az sem, hogy a korai kereszténység történetének ismertetésében az „eltitkolás", „elhallgatás" és a „másítás" főképpen és elsősorban az ellen indult meg, ami az Adiabene névhez kapcsolódik. Hiszen láthatjuk, hogy 2000 év után, csak MOST értesülünk (a régi „kiátkozás" veszélyét magunkra véve) arról, hogy Jézus Urunk édesanyja Adiabene pártus királyi hercegnő volt és így az „emberfia" az eddig ún. „názáreti Jézus" - PÁRTUS HERCEG az Adiabene királyi ágból.
Az általános tudatlanságon pedig ne csodálkozzunk, mert - miként már említettem - a nyugati történészek és egyháziak, egyházpolitikai okokból, egyszerűen nem írtak a pártusokról.
Az első - nyugati - felvilágosítást Rawlinson George közli, aki 1873-ban írt nagyszerű könyvében bizonyítja azt, hogy:
„A Pártus Birodalom ötszáz éven át Róma minden támadását leverte, mellyel a rómaiak az Eufrátesztől keletre eső területeket akarták elfoglalni." „...Párfia, a római hatalom ellenpólusa és Róma riválisa, amelyik Rómával megosztotta az akkori emberiség fölötti felségjogot."
„A Pártus Birodalomban nagyobb jólét és gazdagság volt, mint amit az ember elképzelhet." (Rawlinson G.: „The Sixth Great Oriental Monarchy" /Longmann's Green and Co. London, 1873.)
Utána a német Gutschmidt A. (Geschichte Irans, 1888.) emlékezik a pártusokról, bemutatva a pártus uralkodók által veretett pénzeket és csak annyit ír róluk: „hirtelen megszűnt ez a birodalom akkor, amikor a leghatalmasabb volt." Semmi többet. Azt akarom itt hangsúlyozni, hogy ezek a „nyugatiak" egyáltalában nem ismertetik azokat a bőséges adatokat, melyeket a régi görög, római és főleg az örmény írók szolgáltatnak a Pártus Birodalom történetéről.
A mai magyar kutató szerencsésnek mondhatja magát, mert mindezeket az adatokat és írásokat összegyűjtötte Lukácsy Kristóf, szamosújvári plébános és csodálatos alapossággal megírt könyvében közli. („A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei az eredeti örmény kútfők után" , Kolozsvár, 1870.) Hallgassuk meg őt, hogy mit ír a Pártusokról:
„A Parthusok, kik Nagy Sándor halála után lerázván a Syro-Macedonok igáját, urai lettek fél Ázsiának és a rómaival nagyság- és hatalomban versenyző birodalmat alkottak, 150-dik évben a keresztény számlálás előtt, az Örményeknek az Arsacidákban egy dinasztiát adtak, mely az V-ik század (428) elejéig uralkodott Örményországban. Ezen időszak a történetírás korába esvén, a Parthusokról sokkal több és világosabb adatokkal szolgálhatunk a magyar régiségek kutatóinak, mint a daha, saca, massageta és más, a históriai idők előtt Örményországban lakott hun-magyar Szkítákról.
A nevezett népek csak némely helység és nemzetség nevekben örökítették meg emléküket Örményországban; a Parthusok emlékeivel ellenben tele Örményország, telvék nemzetünk évkönyvei, történetíróink egész sorát adják az örmérryparthus Arsacida királyoknak; ugyanazt teszik némi szakadozottsággal a görög és római történetírók. Az Arsacidák hozták rendbe és szervezték újból a már évezreddel azelőtt a hatalmas Babyloniak, Assyrok és Medusok korában fennállott, de Macedon Sándor hódításai és főképp utódainak folytonos viszálkodásai miatt zavarba jött és több királyok közt feloszlott örmény birodalmat.
Ők adtak a nemzetnek, az akkori idők és uralkodók fogalmai szerint alkotmányt; az Arsacidák korában tértek az Örmények a keresztény hitre, alattok nyert lendületet az örmény irodalom, ők tették le alapját azon polgárosodásnak, miveltségnek és hatalomnak, melynek Örmérryország azon kora századokban örvendett; szóval ők voltak alkotói azon polgári és egyházi intézményeknek, melyek, daczára azon sokféle viszontagságoknak, melyeken az örmény nemzet honában és azon kívül keresztül ment; részben máig is fennmaradtak, melyekhez a nemzet híven és vallásos kegyelettel ragaszkodik.
Arsacida volt a nagy Tigranes, Arsacida Örményország nagy apostola, Sz. Gergely; Arsacida Szent Iszák pátriárcha, ki a szentírás fordítása által az örmény nyelv szabályait örök időkre megállapította, kinek idejében aranykorát érte és élte az örmény irodalom."
A bibliaolvasó plébános írása ez, melyben a következők igen fontosak:
a.) Kr. e. 150-ben a pártus Arsacida-családból származik az örmény királyoknak a dinasztiája.
b.) A történelmi idők előtt Örményország területén is hun-magyar-szkíta népek laktak.
Azután elmondja Arszák származását így: (220. oldal)
„Antiochus országlásának tizennegyedik évében a Párthusok a Macedonok igáját lerázták és az Euthaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak."
„A nisibi emlékirat az első és egyetlen, mely Árszakot hun-magyar királyi vérből származónak mutaja be." (227. oldal)
„A történetírás nem emlékezik arról, hogy a Párthurok, jóllehet 500 évig urai voltak Perzsiának, ezen időszak alatt valaha a Saca, Daha, Massagéta, Hun-magyar-szkíta népekkel háborúba elegyedtek volna, sőt inkább arról tanúskodik a história, hogy legmélyebb békében éltek egymás közt a hunmagyar-szkíták és a párthusok. Hogy a Párthus-Arsacida királyi hercegek hun-skytha fajrokonaik királyi udvaraiban neveltettek.....hogy a rómaiak által kiszorított, trónvesztett Párthus-Arsacida királyok és trónkövetelők hunmagyar-skytha véreiknél találtak menedéket és segélyökkel nyerték vissza trónjaikat." (A 228. oldalon, hivatkozva Tacitus, Justin, Plinius, Procepius és Theophylactos írásaira.)
Fontosnak véltem e hivatkozásokkal bebizonyítania pártus-hunmagyarscytha és örmény népi azonosságot, mely a Földközi-tengertől - Anatóliát is beleértve - a Káspi-Aral-Oxus térségig, a Kaukázustól délre a Perzsa-öbölig és az Indus folyóig terjedt, mert ebbe a hatalmas Pártus Moharchiába tartozott az Adiabene királyság is.
Sajnos erről az Adiabene királyságról - miképpen panaszkodtam - a nyugati írók semmit sem írnak. De a már zsidó-kereszténnyé vált örmény történészek is tartózkodó álláspontra helyezkednek és óvatosan elkerülik ezt a nevet.
Egyedül Strabo, a régi világ egyik legnevezetesebb földrajzi és történetírója - aki Örményországot jól ismerte - dicséretesen írva az örményekről, egyedül ő említi ADIABENE-t a következőképpen:
„Ad Occidentem est Adiabene et mesopotamia....quamquam propium princípium habeat, nununquam Armenia adhaerescit." (De situ orbis L. XVL) .....vagyis magyarul:
„Nyugatra van Adiabene és Mezopotámia, mindegyik saját hercegséggel és nem tartornak Örményországhoz."
Sokat keresgéltem olyan térkép után, melyen Adiabene fel van tüntetve, de csak Colledge könyvében találtam meg. (Malcolm A. Colledge: „Parthian Art." - Cornell Univ. Pres. Ithaca NY. 1977.) Közlök egy kinagyított részletet belőle. de ADIABEl1'E határait feltételesen rajzoltam be, mert csak a különféle hivatkozásokra lehet támaszkodni.
Ilyen az is, mely mondja, hogy Edessa volt Adiabene királyság egyik fővárosa, ahol V. Abgar uralkodott (Kr. u. 13-50) Gutschmidt kronológiája szerint és Eusebius arról tudósít,hogy „Abgar, Edessa királya ír szemrehányó levele Tiberius császárnak Pilátus igazságtalanságát közölve és megbotránkozva Jézus keresztre feszizése miatt". (Hist. Eccl. I. 13-15.)
Chorenei Mózes egészíti ki Eusebius közleményét a következő adatokkal:
„Edessában Abgar király hatalmas könyvtárat alapított és ide hozta át a Nisib-i Naptemplom könyvtárát is... Tiberius császárhoz intézett levelének párját (másolatát), amit Jézus cselekedetei és Istensége érdekében irt, valamint egyéb leveleit is levéltárába tette." (Chorenei Mózes: „Örmények történetei", 2.k.10. és 37. f.)
A közölt adatokkal a következő feltételezéseink mondhatók valóságnak:
1.) Megtudjuk, hogy Abgar mint Adiabene királyság uralkodója volt Tiberius császár informátora a Jézus ellen elkövetett merénylet és a benne résztvevő személyek felderítésében. Ennek következtében vitette megbilincselve Pilátust és cinkosait, a zsinagóga hercegeit Tiberius császár Rómába - miként a közölt apokrif-evangélium azt írja.
2.) Ez az evangélium közli, hogy Mária-Magdala Tiherius császárnál személyesen tiltakozik a Jézus ellen elkövetett merénylet miatt, mint Jézus hozzátartozója. (Ugyanis csak hozzátartozó (testvér, szülő, vagy feleség) „hivatkozhatott" a császárra az igazság érdekében, a római törvény szerint). Mária-Magdalát tehát Abgar által megszervezett és a protokolt betartó diplomáciai küldöttség vihette el Tiberius császárhoz. Ennek következtében
3.) Abgar, mint az Adiabene királyság uralkodója hivatalosította MáriaMagdulát Jézus Urunk hitveseként, mert csak „hitvesként" tiltakozhatott ő Pontius Pilistus római helytartó igazságtalan ítélete miatt, unnak legfőbb uránál.
Így lassan felderítjük az eltitkolt ügyeket és arra is kell gondolnunk, hogy a térképen feltüntetett határokon belüli városokban is ott lehettek az Adiabene királyság hercegei, mint kormányzók, uralkodók, így KALAKH (Nimrud) és MOSSUL is ilyen kormányzóság alatt állott. Teljesen hasonlóan ahhoz, miként a Pártus Monarchiához időlegesen hozzácsatolt SAMARIA (Galilea) is megkapta a kormányzóját annak idején, Mária édesapja - Adiabene Nakeb herceg személyében. De hogy Edessa lehetett az elismert főváros, azt abból gyanítom, hogy az említett német Gutschmidt közöl könyvében egy uralkodási sorrendet Edessának a királyairól és itt a Vl. Abgar (Kr. u. 71-91) után uralkodó SANATURK-ot (Kr. u. 91-109) kifejezetten"King of Adiabene"-nek (Adiabene királyának) nevezi.
EDESSA tehát főváros lehetett, már csak azért is, mert távol esett az esetleges örmény befolyástól, Kr. u. 242-ig, amikor is római fennhatóság alá került.
De addig - az Adiabene királyság idején - a királyi hatalom legfőbb és hivatásszerű működése arra összpontosult, hogy Jézussal - a Pártus Herceggel - a Földön véglegesített „Fény-vallás" (valószínűleg az, amit az ortodoxia akkor „Melkizedek"-i vallásnak és későbben „Jézusi-scythizmusnak" nevezett) legyen az alkotmányos uralkodás és boldog élet indítéka és biztosítója.
Talán azért találunk a mi évszázadunkban uralkodó zsidó-keresztényi felfogás szerint gondolkodó és nyomozó történészek között olyan irányzatot, mely mindenképpen el akarja feledtetni a nemzsidó Jézushoz tartozó vallási szervezetek létezését és azt bizonyítani, hogy ez a zsidóságból indult ortodoxia már a Kr. u. I. században papokkal és püspökségekkel rendelkezett. Ezt ők azért teszik mert valószínűleg ismerik azokat az „elrejtett" okmányokat, amelyek Jézus Urunk feltámadása után igen erősen megindult „Jézus-Hitre" vonatkoznak. Ugyanis a Moussuli Szeminárium szíriológusa - prof. A. MINGANA - igen felkeltette a szakmabeliek érdeklődését egy általa talált régi írással már 1904-ben, mely „ARBELA Krónikája" néven lett ismeretes. Ez a „krónika" igen ellenséges módon ír a pártusokról, de felsorolja az egyes perzsa és Adiabene királyok uralkodási sorrendjét.
A szakmabeliek többsége megállapította azt, hogy ez a „ Krónika" prof. Mingana hamisítása. Ennek ellenére, igen sok „pártus-ellenes" történész hivatkozik rá, mint „forrásadatra". (Főként DEBEVOIS. N. C. „Political History of Parthia", 1938. c. munkájában, valamint Colledge és Frye is.) Van olyan is, aki az „Adiabene királyi háznak a „kereszténységre" való áttérését" írja le. (Neusner. J. 1996.: „The Conversion of the Royal House of ADIABENE to Christianity" - NUMEN Vol. XI11. Fasc. 2.). - Ezekre csak azért hivatkozom, hogy bemutassam az „Adiabene királyság" tagjainak fontosságát, mert azért folytatódik napjainkban is a hamis adatok közlése, hogy Adiabene Mária hercegnőnek pártus származására fény ne derüljön és maradjon csak az evangéliumi értékszellem szerinti zsidónő, akinek „Szentfia" csak annyit tud mondani:
„Mi közöm hozzád asszony!" (Jn. 2., 4.)
De II. János Pál pápa is jól ismeri az „igazság" történetét és a húsvéti „ex Urbi et Orbi" kinyilatkoztatása után 1997. pünkösdkor is ezt az igazságot szolgálta. Így beszélt: „..az evangelisták elhallgatják az igazságot Jézus (ő Krisztust mond) feltámadásának a körülményeiről."
E kijelentés igen vádolja az evangélistákat, mert a pápa szerint Máté-MárkLukács és János vagy tévedtek, vagy tudatosan változtattak a történéseken akkor, amikor a feltámadás körülményeiről és annak tanúiról hírt adnak. A pápai fogalmazás szerint - az evangéliumi írásoktól eltérően - „minden bizonyosság szerint Jézus édesanyja - a Madonna - volt az első személy, aki előtt Krisztus megjelent."
De még azt is hozzáteszi II. János Pál pápa e kijelentéshez, hogy:
„Az evangelisták hallgatásából még nem következik, hogy Krisztus ne jelent volna meg Máriának és inkább azokat az indokokat kell megkeresni, amik az evangélisták hallgatását motiválták. - Ha az Újtestamentum szerzői nem beszélnek Mária és a feltámadt Fia találkozásáról, annak oka az lehet, hogy egy ilyen tanúságtétel - az anyai elfogultság miatt - hihetetlen lett volna a feltámadást tagadók szemében."
Badinyi Jós Ferenc: Jézus Király, a Pártus
herceg (részlet)
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!