Királyság: Keresztény szakrális gazdaság

Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 354 fő
  • Képek - 369 db
  • Videók - 236 db
  • Blogbejegyzések - 197 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 58 db

Üdvözlettel,
Farkas Endre
Szakrális Királyság vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 354 fő
  • Képek - 369 db
  • Videók - 236 db
  • Blogbejegyzések - 197 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 58 db

Üdvözlettel,
Farkas Endre
Szakrális Királyság vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 354 fő
  • Képek - 369 db
  • Videók - 236 db
  • Blogbejegyzések - 197 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 58 db

Üdvözlettel,
Farkas Endre
Szakrális Királyság vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Szakrális Királyság közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 354 fő
  • Képek - 369 db
  • Videók - 236 db
  • Blogbejegyzések - 197 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 58 db

Üdvözlettel,
Farkas Endre
Szakrális Királyság vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

Az összeomlott Római Birodalom utódaira hagyta létrontó mintáit, amelyekkel szemben csak a keresztény szakralitás volt képes alternatívát állítani. A kereszténységben a gazdálkodás célja nem a profitmaximalizálás, hanem a "szakrális többlet" megteremtése, a részvétel a teremtésben. A teremtésben részt venni azt jelenti: embert, közösségét és a természet reá bízott részét Istenhez közelebb vinni, növelni benne Krisztust, és e szakrális vagyon növelésével gazdagítani Krisztus misztikus testét


Európa mérhetetlen, egykori és jelen szenvedéseinek legmélyebben kapaszkodó, legszívósabban velünk maradt gyökere, az antik Róma, diadala csúcsán jutott a legmélyebbre - mert szellemet és erőt létharmóniává egyesítő vezetőit kereskedő-katonák szenátusára cserélte. A szenátus az emberhez méltó létről való szellemi és gyakorlati, spirituális és ergomai - vagyis nem pragma - gondoskodást a létfeledt rációra cserélte: mert szabadságtévesztő önkényurak gyülekezete volt, akik a létrontó erőszak struktúráit a létfeledt rációval boronálták vadházasságba, és építettek belőlük a léttől és minden emberitől elvonatkoztatott társadalmat: birodalmat. A racionalizmus: a létrontó világhatalmi törekvések, a birodalmasítás módszertana, amelynek egyre elvontabb, felszínibb pályáin Róma császári urai ideig-óráig szilárd támaszra leltek e módszer modern korunkig legpusztítóbb karaktereiben: a légionáriusban; a nagykereskedőben; a rabszolgában és a politikus szenátorban.

Ám idővel éppen ezek emésztették fel Róma hatalmát - hübrisz, krátosz, ráció, jólét, mivel a birodalom léttelen elvonatkoztatásaiba, a létező gépiesítésére szerveződik, menthetetlenül felemészti saját életfeltételeit. Haszonkivételre kényszeríti a hagyomány létharmóniával elkötelezetteit. A kereskedőt, hogy a létmély javainak mindenkihez eljuttatása helyett a haszonnövelésre spekuláljon, s ennek vesse alá a termelést. A rabszolgát, hogy létteljes kozmikus összefüggéseknek, benne embernek-közösségnek megfelelés helyett a kereskedelmi haszon egyszálú igényeire termeljen. A légionáriust, hogy a léterőszak megfékezése helyett korlátozhatatlansága érdekében eltakarítson útjából minden életet. És együtt: hogy a lét elmélyülő újratermelése helyett a véres és puha erőszak, hatalom és haszon kicsinyke jólétének igézetébe süllyedjenek. Ami, kétségtelen, előbb - s ezt tekintik a ma birodalmárai dicső mintának - a birodalmi élet látványos felfutását, a léttelen élet, hindiül: a szamszára, rómaiul: kenyér és cirkusz hatalmas kiszélesedését eredményezi. Hogy később aztán - mivel a birodalmi magas szerkezeteket alapjuktól, a lét-estéstől elszakították és felélték - a fejlődés annál hamarabb megálljon, s a kifosztó hatalom és haszon kirekesztő őrzésének adjon teret.

Ha a kicsinyke jól-ét kiterjesztése megáll, s a birodalomépítés elől is fogytán a tér, akkor a szellem és rendjének-rétegének a létharmóniához visszaterelő gyöngédsége híján, a kicsinyke jólét csömörig tartó felfúvása, az irráció lesz a racionalitás elkerülhetetlen pályája. Az undor önmagától, a maga szerkesztette normák, a birodalmat legitimáló értékek cinikusan megvető kihasználása válik a birodalmár elit krédójává: felemészti önmaga előtt is a fenntartó legitimitást. És ha a fejlődésképtelenség birodalmát az erőszak tartaná is, mivel felélte legitimitását, abba a Birodalom - minden birodalom - belepusztul.

Rómát, akárcsak a racionális erőszak múlékonyabb utódait, nem külső hódító, a vandál győzte le - gyengécske csapatainak kevéske esélye sem lett volna egy ki nem üresedett Róma bevételére. Róma azonban, mert felemésztette alapzatát, mérhetetlen szenvedést hagyva maga után, összeomlott.

Az összeomlott birodalom azonban mára beért bosszút állt utódain: leszármazottaira hagyta létrontó mintáit, amelyekkel szemben csak a pusztai népek, illetve, míg a sáncokon belül nem engedte, a keresztény szakralitás volt képes alternatívát állítani.

 

 

 

 

Kísérletezés a leomló birodalom romjain

A birodalom, mert racionális, mert intézményei alapzatuktól elvonatkoztatva, föléjük magasodva egyetlen, a világösszefüggésekből kiszakított privát cél érvényesítésére szerveződnek, még romba is úgy dől, hogy nyomában csak a tenyészet marad, és a tenyészeten élősködő primitív erőszak. Tenyészet: a világról, közösségről, személyiségről leválasztott, tőle elvonatkoztatott és önmagára visszavezetett, s ebben magára hagyott, s mindent - lelket, értelmet, szellemet - ösztönné, érzékké és szenvedéllyé rontó, s a maga szolgálatába állító test fékezhetetlen tobzódása.

A tenyészet - ember, állat, növény - burjánzását a légionáriusok leszármazottai, a gyilokőrző rablóhordák csapolják meg rendszeresen, irracionális működést kényszerítve a tenyészetre és magukra is: a tenyészet kiszikkad, felélhető rablott jószág híján a hordák is nélkülöznek - s retteg mindőjük más, erősebb bitangoktól. Az államilag szervezett erőszakot felváltó anarchikus erőszaktól való rettegésben a rációnak nyoma sem ismerhető fel többé, még az írást, az ész köszörűjét is feledik. A félelem, nélkülözés, szenvedés irracionális rendszere, a birodalom fonákja köszönt mindenkire.

A tűrhetetlennel szemben védekezni természetes, a védekezésnek számtalan útja lehetséges, és amelyiken csak lehetett, a rettegők el is indultak. Megbékélést a birodalmakkal és fonákjaikkal szemben egyedül ő kínált: Krisztus emelkedett fel, az ő Misztikus teste, az Egyház.

Felemelkedés a tenyészetből és a társadalomból a Krisztianitásba

Volt - mégpedig pontos - neve, akárcsak a hinduknál a szamszára, Róma romjainak, a birodalom fonákjának, az irracionális erőszak tenyésző fordított birodalmának: Siralomvölgy. A földi pokol; mert a pokol és a mennyország is itt van közöttünk, modern nyelvünkön is jól elbeszélhető. A tenyészetből való menekülés egyik, ámde tévútja éppen ez: a társadalom. A társadalom, ahol az irracionális erőszak - léten, természeten, emberen - épít birodalmat, és ahol ezért a félelem az úr. A félelem cinkosságot szül, a cinkosság szövetségeket, amelyekben az érdekegybeesés fontolgatása tapasztja pillanatnyi érvénnyel egymáshoz a cinkosokat, hogy társadalommá legyenek. Ha az érdek múlik, akár a következő pillanatban is, enged a tapasz, hogy más cinkos csoportokat simítson egybe alkalmilag, felelősség híján sorsára hagyva a szövetségből kiesetteket, akiknek ettől fogva a pusztulással kell farkasszemet nézniök.

Kétségtelen: bármely cinkos szövetség, felelősségtagadó csoport, államilag kordában tartott társadalom túl van már a modern tudomány által az egyednek tulajdonított létezési, a szociológia által egyén felettinek nevezett szinten. (Lehetséges-e egyáltalán egyed ebben az értelemben? Nem inkább a szeretetközösségeken élősködnek ők, míg vannak, míg közösség híján, az elnyúló antagonizmusban egyáltalán élhetnek.) A pillanatnyi összesimulások társadalma - amelynek folyománya a birodalom, és viszont, ennek a társadalom csak kifejletlen előképe - azonban csak egy, a tenyészet egyediségéből tovább induló pályák közül. A birodalom, mert benne ember uralkodik, fájdalmakat tetézve, emberen, véges, és végéhez érve, rettenetes kínok közepette kiindulópontjához, a tenyészet egyén alattijához kénytelen újabb és újabb birodalmak felülkeredése után vissza-vissza térni. A minden másik fölé erőszakolt birodalmi uralkodó társadalom ugyanis nem végállomás, pusztán csak fordulópont, hogy Rómához, vagy Berlinhez, Moszkvához hasonlóan - mint utóbbi romba dőlését éljük-szenvedjük ma is - a tenyészetté omoljon újra le, az egyén alattiság brutalitásába.

 

 

 

Az egyháztársadalom

Van azonban másik út is, például az Egyház rövidke, alig több mint fél évezredes útja, amelynek során, hogy megnemesítse, magához emelte - és emelkedett vele együtt - az embert, társadalmat, birodalmat:

"Az egyház azonos volt a szervezett társadalom egészével - ez az alapvető sajátosság különíti el a középkort a történelem korábbi és későbbi korszakaitól. Tágabb értelemben ez jellemzi az európai történelmet is, a IV. századtól a XVIII-ig, Nagy Konstantintól Voltaire-ig. Elméletben e korszakon végig csak a hithű és engedelmes hívők élvezhettek teljes polgárjogot. Nyugat-Európában azonban ez csak a VII. századtól kezdve vált gyakorlati realitássá; a XVII. századra pedig a rendszert már annyi kivétel, ellentmondás lyuggatta szitává, hogy még mint ideál is egyre kevésbé volt elfogadható. De a közbenső századokban ritkák voltak a kivételek, és joggal lehetett feltételezni, hogy egyre ritkábbak lesznek, sőt idővel el is tűnhetnek."

 


Az Egyház, míg a kamattal nem engedte kebelébe a birodalmárokat: kalmárt, politikust, szenátust, zsoldost, a tenyészetből és a társadalomból felemelkedett, s emelkedésének csak gyengesége szabott határt. Emelkedhetett is, hiszen célját nem emberben, még kevésbé tárgyakban vagy vagyonban találja, ezért emelkedése határtalan, korláttalan, csak mértéke van: Krisztus. Ezért Egyház a lakozás helye, ahol Föld és Ég összeér; ezért a szabadság, igazság, szeretet folyton folyvást megtörténik: ezért Krisztianitás. Siralomvölgy: az önmaga lehetőségeitől lemaradt, a természeti élet. Krisztianitás: természetes - természeti - élet, Siralomvölgy felemelése a megszentelése révén; a megszentelt és ezért önmaga fölé emelt természetes élet a kegyelmi élet, az egyházi világközösség, a Krisztianitás. Akit mai fogalmainkkal megközelíteni sem adatik meg, mert Krisztianitás nem birodalom, nem társadalom, nem csoport, benne érdek fel nem ütheti fejét, erőszak, ész és elegyük, a puha erőszak - idegen tőle. Krisztianitás: és ha Krisztus, akkor Szeretet, Szeretet közössége:

 

 

"Pál második levele a korinthusiakhoz a Szentháromságban Isten ökonómiájának lépcsőit mutatja meg. »Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete, és a Szent Szellem közössége legyen mindnyájatokkal!« (2Kor 13,13)... A szeretet, a kegyelem és a közösség egy jelenségnek három szakasza: a szeretet a forrás, a kegyelem a szeretet kifejeződése, és a közösség ennek a szeretetnek a kegyelemben való átörökítése."

 


A létfeledés: nyelvfeledés is. Ma a szó: Szeretet a mai Siralomvölgy dzsungel-realitásaiból táplálkozóknak leginkább csak röstellni való maradiság-bizonyíték. Szentimentális, korszerűtlen érzelem, puszta felbukkanása is a jól bemért érdekviszonyok közti lavírozásban az élhetetlenség csalhatatlan jele. Amely előítéletet - van-e, ki csodálkozik rajta - a modernt legitimáló tudomány is - tisztelet a kivételes szerzőknek - már puszta felosztásával megerősít: Szeretet, ha rabságából villanásnyira fényre is engedik, az érzelmek tudományának, a pszichológiának szűkre méretezett börtönudvarán araszolgathat csupán. Ereje hallatlan sűrűségét mutatja, hogy bármily villanásnyi is kiszabadulása, börtönét, az érzelmet is valóságában mutatja meg, annak, ami: létviszonynak.

A szeretet

Mert Szeretet mindenekelőtt és mindeneket megalapozóan: érzelem. Érzelem, megalapozó, hiszen tudjuk, mielőtt a kíméletlen despota, az ész színre léphetne, ösvényt neki az érzelem tapos. Ha mellékutat, vagy tévutat céloz az az ösvény, akkor az ész is csak tévelyeghet. Ám ezen uralkodhatnék despota árnyékában érzelmekről csak lekicsinylőn beszélhetünk. Még a tudomány is alig másként, mint a slágertudákosság: Jön, s mert jön, tehetetlenek vagyunk vele szemben, s mert tehetetlenek vagyunk, hát nem tehetünk vele szemben semmit: leteper mindőnket, majd, amint jött - tovaillan. Csak űrt, keserédes vágyakozást és várakozást hagy maga után: vajha jőne mihamarabb a következő.

Érzelem azonban, e szenvedélynek is sekélyke szalmalánggal szemben, amelyre slágerek, sztárok, filmrománcok és drámák próbálnak rászoktatni, gyarapodó sikerekkel minket, érzelem azonban nem adja ilyen könnyen magát. Mert az érzelem: munka, mi több, alkotás, ha merjük a munkát és az alkotást egyáltalán komolyan elgondolni. Amilyen komolysággal vagyunk hajlandók e munkavégzésre, olyan szinten válunk képessé az ész működtetésére is: a megszenvedett érzelmi szint energiája mozgatja és határozza meg irányát és mélységét az ész működésének. Mint Erich Fromm, egyike a keveseknek, kik pszichológusként a Szeretet megértésén komolyan fáradoztak, mondja: a szeretet létkérdés, a szeretetmunka nem lenge hajladozás, a szeretetmunka a létviszonyok alakítása. Létkérdés, mert szeretni csak az emberlét teljességével lehetséges, és mert szeretet híján az élet is védtelenné válik, s elmúlik. Ezért szeretet-munka csak az, mi Istennek tetsző, s mi istennek tetszőt alkot.

 

 

A szeretet - és minden komoly érzelmi - munka: kötődés is, kapcsolat, viszony: a létmélyhez, a középkor nyelvén kötődés Istenhez. Olyan sajátos kötelék, amelyben a kötelék jellegét is a Szeretet adja meg. A szeretetkötelék ezért kölcsönösség, s mert kölcsönösség, a ma embere, de még szociológusa számára is felfoghatatlan kötelék; olyan, amelyben a másik - a felebarát - biztonsága és biztosítása is benne foglaltatik. Szeretetkötelék: a kölcsönös biztosítás és biztonság köteléke, melynek a ma szörnyű találmányai, a biztosítási vállalkozások még halvány árnyékát sem képezhetik. Nem, mert a biztosítás és a biztonság a szeretetkötelék révén nem a fizetőképességekkel rendelkezőkre terjed ki, és nem is csak fizetőképességük határáig, hanem a lét teljességét foglalja magába, minden léttartományban, minden létviszonyban biztonságot nyújt, mégpedig kölcsönösen, a szeretetközösség tagjainak. Mindenkinek, kivétel nélkül, aki nem helyezte magát kívül a Krisztianitás világán.

 

 

A kötelékek, viszonyok, ha tartósak és megszilárdulnak, intézményekké lesznek. Szeretet ezért nem csak érzelem, nem csak munka, s nem is csak kötelék, de intézmény is. Hogy hogyan és mely intézmények, nézzük később meg, a következő részben, mikor a Krisztianitás belső, a szeretettartományok szerinti tagolódását vesszük sorra.



Mielőtt ezt tehetnénk, vegyük észre: szeretetmunka, szeretetkötelék, szeretetintézmények - a hozzájuk tartozó szerepekkel, értékekkel és normákkal, magatartási szabályokkal - csak úgy keletkezhetnek és csak akkor maradhatnak fenn, ha az érzelem és kivált Szeretet tudás is. A tudásnak különös tartománya: nem hétköznapi és nem is ünnepi; nem doxikus és nem is ortodoxikus; nem technikailag érvényesíthető, nem esztétikai, nem is egyszerűen vett morális, de nem is tudományos, és nem tárgyi, vagy emberre vonatkozó tudás.

 

 

 

 

 

 

Szeretet, meglehet, a kezdetek kezdetén ösztönös is lehet, ahogyan azt kedvelik beállítani, ámde mindenki mástól megkövetelt bizonyítékok nélkül. Érdek nélkül - azaz ész nélkül - szeretni, azonban nem a szeretet ösztönösségét, hanem az érdeknél és reprezentációjánál, az észnél nemesebbet fed fel. Mert hiszen legelőször is, még a szeretet előtt, szeretetre képessé válni kell, a szeretetképességet önmagunkban létesíteni, ez pedig tudást követel meg, és nem is akármilyen tudást. Szeretet megértéséhez, létesítéséhez és működtetéséhez természetes és magától értetődő, bár ma különleges tudásra van szükség: az egyetemlegesség és kölcsönösség tudására: léttudásra, szakrális tudásra. Ennélfogva a Szeretet szakrális tudás is. Mint Aquino híres, hittel élő Tamása mondja, az egy-ségbe, az Egy-hez, Istenhez emelkedés, a vele való egy-ségbe lépéshez szükséges tudás.

 

 

 

Végül, mert a szeretet erőt alkalmazó, fáradozó tevékenység, a szeretett ápolása és gondozása, ezért a szeretet: kultúra. Csak a szeretet kultúra. Önzés, haszonlesés, érdekbeszámítás, kompenzálás, erőszak kultúrát nem, legfeljebb civilizációt építhet fel. Civilizáció azonban emberies emberek számára lakhatatlan, élhetetlen, mert nem a lakozás helye, ahol Föld és Ég össze-, egységbe ér. Mindezért Szeretet, bárha munka, szerep, kötelezettség és felelősség, mégis könnyű, áttetszőn világos, kimeríthetetlenül osztható, áthagyományozható, szabad, kultúra, és mindezek együtteseként: a Szeretet emel, felfelé, véghetetlen.

 

 

Szeretetstruktúrák

Egy: Isten. Egy-ség: isteni természetnek való megfelelés. Isteni természetnek való megfelelés: kegyelem. Kegyelem: a szeretet képessége. Szeretet3 a Krisztianitásban is az isteni, a legfőbb, a mindent egy-be foglaló. És ha egy-befoglaló, akkor az egyetlen szóval kifejezhető, törvény iránti odaadó elkötelezettséget jelenti.

Későbbi korokban, mikorra Szer tudása, a lét egyetemessége feledésbe merült, a léttel még kapcsolatot tartó kegyelmi élet egyetemesség-feledt nyelvén különböző tartományait különböző szavakkal kellett megnevezni. E külön megnevezések mára mégis különleges esélyt biztosítanak annak megmutatására, hogy a Szeretet egyetemes, bárha különböző tartományokban különböző módon mutatkozik meg. Analitikus nyelveken, miként a régiség görögje is volt, Szer-etet, vagy másként Krisztianitás tartományai is különböző neveken lépnek elénk: a természetes élet megszentelése: Erosz; a természeti élet fölé emelt, a kegyelmi élet tartományai: areté és fília, s a kegyelmi fölé emelt, a kegyelmi életet megszentelő dicső élet, az agapé világa.

 

 

 

Erosz: a sűrű vérségi hálózatok egy-sége

Ma, Róma borzasztó hagyatéka, a szexus és kiteljesedett képviselője, a gusztustalan queer korában, a testi szerelem elveszítette minden isteni kapcsolatát, Erósz számára már halott, vagy ha mégsem, puszta technika, és technikai játék. Ha játék, még mutathat némi emberit, ha ez az emberi az emberalattiból is veszi az embert idéző voltát: az érzékek elitjének kiváltsága. A tömegnek még ez sem jut, a tömeg, csak a "Jössz? Rábeszéltél" diszkó-ösztönkiéléssel kell, hogy beérje. Akár queer azonban, akár ösztönkiélés, mindenképpen még nemi tekintetben is válogatás nélküli, feszültségenyhítésre használt eszköz csak a másik - s kérdés, hogy mondhatjuk-e - ember. Nem kölcsönösen, mert emberhasználatban kölcsönösségről szó sem lehet, pusztán elvonatkoztató - az embervolttól és emberléttől elvonatkoztató - "egyformán".

Szeretet az ember véghetetlen önmaga fölé emelését éppen a különböző nemek testi egybekapcsolódásával kezdi, az ösztönök kikerülhetetlen egymásra hatásával. Szeretet akkor kezdi működését, amikor kiszabadítja a testet az ösztönök fogságából, és ezzel a másik embert az ösztönkiélés tárgyának méltatlan pozíciójából, s a szerelembe emeli fel. A szerelembe, mely a különböző nemek egységbe és ezzel az ösztönök fölé emelését létesíti. Szerelembe, ahol a test egyesül a lélekkel, értelemmel és szellemmel, s a tőlük kapott nemességgel válhat a másik nemmel való egy-esülésre alkalmassá. Mert Szeretetnek ez a legnagyobb varázsa: az egyre magasabb, a léthez, istenhez egyre közelibb egy-ségbe és egységekbe való közös emelkedés munkájára való képesítés.

 

 

A szerelem ezért, ha Szerelem, a görög Erosz, s nem a Rómától ránk hagyott szexus csupán, akkor sosem érhet véget, mert: véghetetlen munka önmagunkon, hogy alkalmasakká váljunk, és egymáson, hogy egy-ségbe, mind magasabb - vagy a lét nyelvén: minél mélyebben lévő - lét-harmóniába emelkedhessünk. Hogy a kegyelem jóvoltából a szeretet törvényét véghetetlen létesítésben élhessük, nemünk világában is.

Ami másként azt is jelenti, hogy a szerelem nem lengén hajladozó esetlegesség és kiszolgáltatottság, hanem munka, méghozzá egy-üttes - Istenre tekintő - munka egy-máson, az isten képére teremtetteken, hogy a különállókból valami más, felettük álló egy-ség létesülhessen: egy a szentségek közül, a házasság szentsége.

 

 

Areté: a sűrű nem-vérségi hálózatok és karrierpályák egy-sége

Szeretet első tartományának jellegzetes munkája, a nemek közti, a testi szeretetmunka a házasságban és a családban nyeri el elsődleges, szentséggé emelkedett intézményi alakját, hogy aztán származtatott struktúráiban a szentség újabb alakjait vegye fel, és rokonsággá, nemzetséggé, törzzsé szélesedjen. Szeretet, a benne munkáló egység azonban gyenge és esendő lenne, nagyon is véges, ha csupán Erósz istenének világát lenne képes létesíteni, a test természeti életét a kegyelmi életbe felemelni. Ekkor ugyanis a kegyelmi élet még nem érne el önmagához, oda, ahol már nem a természeti élet megszentelése létesíti szeretetstruktúráit, hanem a természeti élettel már csak kapcsolatot tartó, vagy attól már el is szakadt élet struktúráit teremti meg: a tiszta kegyelmi életet. Ami már nem a test, hanem a lélek szeretetmunkájának alkotása.

Sokszor antropológusoknál is előfordul, szociológus pedig alig akad más, mint aki a közösségeket, például a falu közösségét, ne a természeti élet vad, kiszámíthatatlan és primitív tobzódásaként írná le, ahol a neki kedves társadalmi kötelékeknek nyomát sem lelni. Holott a közösség rendkívül gazdag szövésű szeretetkötelék-hálózatok egy-sége, a kegyelmi élet szeretetben való otthonosságának helye. Mert a kegyelmi élet és a kegyelmi közösség másodszor ott kezdődik, ahol a nem-vérségi szeretetkötelékeknek is nyílik tér. A vér rokonsággá kapcsol, a korlátozott vérség klikkeket alapít, a szeretettelen, érdekelvű nem-vérségi kötelékből csak társadalom lesz, közösségre szabadság ott nyílik, ahol Szeretet nemcsak a természeti életből emelve a nemek között, hanem azok fölött, létesít szeretetköteléket. Ott, ahol a természeti életnek már nincs szava, ami csak a kegyelmi élet tartományának része, ami a Krisztianitásban, és nem a természeti életben születik, s ezért megszentelésére sincsen szüksége, mert kialakulása magának a szent-ségnek a lét-esülése.

Areté az a szentség, amely nem csak a vér és nem szerint összetartozókat és egymást kiegészítőket fűzi egy-ségbe, és teszi ezáltal köteléküket is Istenhez hasonlatossá, a kegyelmi élet, Krisztianitás részévé. Az általa nyitott kapun nemcsak a házasfelek és a vérrokonok, de mindenki beléphet, és immár közösséggé emelkedhet: mindenkit képes az egy-ségbe bevonni, Isten természetét Szeretet mindenkivel képes megosztani, s mindenkit képes, egyéni, vagy rokoni voltától függetlenül az egy-ségre lépéshez segíteni, a szeretetkötelékbe emelkedni. A közösség: a rokonság fölött létesített, bonyolult szövésű, sokfelé ágazó és önmaga fölé végtelenül emelkedni képes szeretetstruktúra.

Vass Csaba

Címkék: keresztény szakrális gazdaság

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu