A magyar megszólítási formák évszázadok alatt alakultak és formálódtak. Az alábbiakban megpróbáljuk bemutatni a régi magyar megszólításokat:

 
Ma már tudjuk, hogy az előkelőket a honfoglalás idején "bőség"-nek nevezték.

A nagyságos "magnificus" cím a XV-XVI századtól járt azoknak a főrendeknek, akik a királytól, vagy a fejedelemtől bárói címet kaptak.

A tekintetes cím a "spectabilis" arisztokratáknak volt a címe, de együtt is használták a fenti két címet.

A kegyelmes, a nagyságos titulus bíróknak is kijárt. Előfordult, hogy a kegyelmest még uralkodók is megkapták.

A grófoknak az "illustrissime comes" kiválóságod megszólításjárt. Az sem volt ritka, hogy ezeket a megnevezéseket együtt használták.
A nemzetes címet felváltva használták a "tekintetes" és a "nagyságos" címmel. Később a nemzetes címet csak a lecsúszott ispánok, intézők, jegyzők használták.

A "nemzetes és vitézlő uraimék" megszólítás a fénykorát a török időben élte.

A nemzeteseknek a nemesi nemzethez tartozókat nevezték.

Egy-egy nagy úr familiárisai gyakran versenyre keltek abban, hogy melyikük tud több megszólítást az uruknak. Erre nagyon jellemző példa Zay Ferencet az 1560-as évben egyik nemesi szolgája így szólítja meg:

"Ez a levél adassék az nagyságos és vitézlő Zay Ferencnek, Eger várának fejedelmének nekem kegyelmes uramnak kezébe".
A kezdő sorok pedig így hangzanak: "Nagyságos Vitézlő Tisztelendő uram".
A vitézlő tipikus magyar, a nyugati nyelvekben nincs megfelelője. A nemzetes és vitézlő gyakran szerepel együtt.
Ahogy csökkent a magyar nemesség régi katonai erénye, úgy ment füstbe a "nemzetes" és a "vitézlő" titulus értelme.

A tekintetes cím aztán megkezdte a lecsúszását és "téns" lett belőle, ami minden polgárnak kijárt.

A tekintetest a méltóságos váltotta fel, ami az arisztokratáknak járt.

A XVII. század a címek változásának a kora, ekkor jelenik meg a "kegyes" megszólítás. Rákóczi György fejedelmet így címezték:
"Az én kegyelmes uram, ő nagysága, az tekintetes és méltóságos nagyságos Rákóczi György".
Ezt a címet még fokozták is, így lett a "nagyméltóságú" úr/asszony megszólítás.

A tisztelendő és a tiszteletes kezdetben a világiaknak is kijárt, csak később lett az egyházi méltóságok megnevezésének a része.
A "tiszteletes" később a református egyházi személyre vonatkozott, a "tisztelendő" jelző a XVIII. században inkább a katolikus papságnak járt.
Ha fokozni akarták a címet, akkor a "nagytiszteletű" címet használták.

A világi életben gyakran találkozunk a "kegyes kegyelmes" megszólítással.

"Tekintetes Úr! Teljes bizalommal való drága nagy jó uram Eöcsém!" kezdte levelét 1790-ben Kazinczy Ferenc.

A változatosság kedvéért megjelent a titulus palettán a "szerelmes", "szerető", "édes". Ezek használata a XVII-XVIII századra tehető. A szerelmes, szerelmetes megszólítást megtalálhatjuk Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya levelezésében:

"Szerelmes uram, szolgálatomat írom, mint szerelmes uramnak...az K. Orsikája" írta Sárvár aszszonya.
A történelmi visszapillantás után a vidéki Magyarország jellemző megszólításait nézzük meg.

Az urambátyám, a bátyámuram, a nénémasszony, az ángyomasszony (a férfirokon által az új családba hozott asszony megnevezése) mind a régi magyar udvariasság kifejezései voltak.

Az úrasszony, illetve az ifjúúr már társadalmi, vagyoni rangot jelentett. Kivesztett az ipám, napám megnevezés, megszólítás is.

Nézzük a megszólítás szabályait:

A felnőttek, idősebbek megszólításánál használható a néni és a bácsi szó. Ha ismerős az illető, akkor a keresztnevét is eléteheti az előbbi szavaknak, pl. Lajos bácsi, Eta néni, vagy akár a foglalkozását is mondhatjuk, pl. doktor bácsi, tanító néni... stb.

Az ismerős gyerekek a keresztnevükön szólíthatók, esetleg a becenevükön. Vigyázzunk a becenevet csak akkor használjuk, ha az illető szívesen, veszi. A megszólítás név nélküli is lehet, ekkor használhatjuk a "maga", vagy az "ön" meg-szólítást. Ez utóbbit ajánlatosabb, mert sokkal több tiszteletet fejez ki. A "legyen szíves", "légy szíves" a "kérem", "kérlek" formák szintén elfogadottak.

A szülők és rokonok megszólítását a család dönti el, de itt is törekedni kell az udvarias és tisztelettudó magatartásra.

Férfi megszólítása: uram, uraim, elnök úr, hadnagy úr ...stb.

Hölgyek megszólítása: kisasszony, asszonyom, hölgyem, igazgató nő, nagyságos asszonyom, elnök asszony.

Papi személyek megszólítása: tiszteletes úr, tisztelendő úr, főtisztelendő úr, nagytiszteletű úr, püspök úr, eminenciás úr (bíboros). A pápa megnevezése: szentatyám.

Régebben a nemeseket megillető cím volt a nemzetes a  nemes és vitézlő megszólítás mellett.

Szélesebb értelemben véve a nép olyanokat is illetett e címzéssel, akik nem nemesek, de a társadalomban nagyobb helyet foglaltak el.

A tájszótár ezeket a használati formákat simeri:

1. jómódú gazda megszólítása a cselédség részéről – nemzetesúr

2. vérrokon (Moldva)