Nagyon nehezen tudom megemészteni azt a tényt, hogy a hazában nincs egyetlen történészünk sem, akinek az utóbbi legintenzívebb 300 éves történelemhamisítási gyakorlat következtében, a nemzeti (kis) címerünk eredetérõl érdemleges mondanivalója lenne. Több forrásomat nem történész írta. A nem tudás eredménye lehet, hogy nem a leírók hibája, mert a történészi források cenzúrázott jellegûek.

Az eredetekrõl átadott tudásanyagból megállapítható, hogy a megszólaltatott tudósok Szent István koráig képesek visszamerülni a múltba, de minden határozottság nélkül. A következtetésem egyértelmû. Tehát, egyetlen magyar történésznek sincs semmiféle eredeti forrása, a nemzeti jelképeink valódi eredetérõl. Ezen okból nem vállalják a további kockázatot. Ez pedig nagyon nagy baj. Akkor a mai történészeink most miként szolgálják a magyar nemzet megmaradását? Erre a kérdésre a válaszom: sehogy! Így nem lehet a magyar nemzetet a jövõnek megtartani. A harmadik évezred elején a biztos õsiséggel nem rendelkezõ népekre a teljes feloldódás vár a nagy nemzetközi (globalista) közösségekben. Ha nincs biztos õsiség, elveszik az állam is.

Érdekes módon, konkrét bizonyítékok nélkül mégis megfejthetõ az õsiségünk eredete. És kijelenthetem – egy közel emberöltõnyi történelmi magánkutatásaimnak köszönhetõen – a kevés tudományos adat ellenére mégis megfejtettem az elsõdleges ókori Indomediterrán világkultúra rejtvénykulcsát. Természetesen, más kutatók eredményein keresztül. Ez a rejtvénykulcs csak akkor nyithatja ki az õsiségünk titkos ajtaját, ha maga a nép is akarja. Sajnos meg kell értenem, hogy az Európai Unió aljáig leszegényített magyar közvéleménynek ezer más baja van, mint a magyarság valódi származásával foglalkozni. Pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy a nemzet felzárkózásának Európához elsõsorban az õsi történelmünk ismeretén keresztül vezet az út. Ennek érdekében kínálom fel a nemzet számára az összetartozásunk ereklyéinek származástanában a valódi tudományos igényû feldolgozás folytatását.

A Magyar Köztársaság 1989-ben az ún. régi „kis magyar címert” választotta nemzeti címerének. A négy alkotórészének a címertana tisztán, vonzóan egyszerû.

A címer alakjára jellemzõ a hegyes talpú hasított pajzs.

Elsõ mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott.

Második mezeje vörös alapon a zöld hármashalmot, és rajta az aranykoronás foglalatban álló kettõs keresztet tartalmazza.

A pajzson a magyar szent korona nyugszik.

Nézzük sorban a négy motívum kérdéskörét.

A pajzs elsõ mezeje. 

A kiscímer elsõ szimbolikája megjelenik a középkori közepes és nagy államcímerünkben is. Mindháromban megtalálható a pirossal és ezüsttel hétszer vágott négy ezüst (fehér) sáv. Elsõként tehát az Árpádsávok kérdéskörét kell megértenünk. A rendelkezésemre álló források leírják, hogy a négy sáv nem a négy folyónk, a Duna, a Tisza, a Dráva, és a Száva motívumát hordozza magában, hozzátéve, hogy a vágások az Árpádok családi színeit, családi jeleit szimbolizálják. Ez azért is igaz lehet, mert õk nem a Kárpát-medence szülöttei, és a bevonulásuk elõtt már használták e jeleket. Már csak az a kérdés, akkor milyek korból eredeznek? A magyar nemzeti trikolórnál ismertetett szakrális leírásból már tudnunk kell, hogy az Árpád családi hagyománya az Egyiptomi-birodalom Hun törzsének õsapjáig – mely az elsõ Árpád államalapítót isteníti meg – vezetik vissza a származásukat, több mint ötezer évvel ezelõttre.

Az egyiptomi õsi napvallásban (tűzimádás), a természeti tanításaikban a négy alapelem jelzésére õsidők óta használták az oroszlán oldalára felrajzolt négy sáv jelképét, sokszor a vállán egy csillaggal. Hogy miért az oroszlánok oldalára rajzolták? Ebben a tanulmányban csak annyiban kívánom részletezni, hogy szakrális összefüggés van az oroszlán ókori neve a magura, és a magyar név eredete között. A nevek etimológiája teljesen azonos.

Minden részlet nélkül ezen a példán szeretném szemléltetni a történelmi magánkutatásaim közben elért eredményeimet. A kezembe került történelmi kiadványokból kigyûjtöttem minden olyan ókori nevet és szavakat, amelyek magyar jelentésű fogalmakat takartak. Megalkottam egy több mint ötszáz szavas ókori magyar szótárat. A folyamat közben elég nagy gyakorlatra tettem szert régi magyar szavak elolvasására és a megértésére. Eszerint a magura szó háromtagú õsi szóösszetétel: mag = mag népe (magyar) + ur = úr + ra = Rá a Napisten megnevezése.

Egy nagyon gyakori õsi írástechnikáról is kell szólnom. A mássalhangzós írásmódokban, mint a rovásírásban is a szavakban, ahol két azonos vagy hasonló írásjegyû mássalhangzó került egymás mellé, mint esetünkben az ur-ra szótagoknál, a két mássalhangzót egyberótták. Akik kevésbé ismerték az írás nyelvét, úgy vették át a szavakat, ahogy írva voltak, esetünkben az ura kifejezés szerint. Az eredeti nyelven még az ur-ra másként a rá-úr értelmet jelentette. Összeolvasva vegyes hangrendben: magura = Napisten-mag(yar)-úr(a) kifejezését adja, átvitt értelemben a nép királya jelentéssel.

Az ősi mag-királyok önmagukat a hímoroszlán hatalmához és erejéhez hasonlították. Az „oroszlán az állatok királya” mese-mondása, az emberiség õskorában keletkezett, és csodálatos tisztasággal maradt mindmáig fenn.

A magyar szóban a mag + y = jaó, jó szavunk hasonulása + ar (úr) +ra (Napisten) szótagok összeolvasva adják a Rá-Napisten-jó-népe kifejezést. Az i, és y betûk kiejtésében a j mássalhangzónk hangalakja is felismerhetõ, mint a Jón-tenger (Mare-iónium) kiejtésében. A „gy” kettõsbetûnk az y lágyító hatásával keletkezett. Teljesen egyértelmû a fogalmak keletkezésének azonossága.

Visszatérve témánkhoz, már más kutatók bizonyították, hogy az Árpádsávok szimbolikája megegyezik a napvallásban a természet négy alapelemének a vallási ábrázolásával. Ez a négy alapelem a víz, a levegõ, a föld és a tûz. Máig hatóan tökéletesen megfelelnek a földi bioszféra életfeltételeinek. Az ábrázolási módjuk megjelenik az egyiptomi fáraó jelképeken, de magyar vonatkozásban például az esztergomi várkápolna falán is, a kereszténység elõtti idõbõl. A középkori címeralkotóink bizonyíthatóan ismerték az õsi motívumok eredetét, és használták is a címerek kialakításában.

A mai magyar kiscímerre jellemzõ, hogy a négy jelképének a címertana az eredeti motivációkból, az egyszerűsítés okán, már nem tartalmazza az õstörténetünk minden mozzanatát. Az elsõ mezejének hétszer vágott vörös és ezüst sávjai, a négy elem és a hetes számmisztikán kívül, már mentesek miden más szimbólumtól, az említett hét oroszlántól is.

Az elsõ részben leírtam az Egyiptomi-birodalom hunmagyar népének az egységesülését. A mintegy ötezer éve kialakult egységes nép nemzeti színkombinációja a vörös (piros) és a fehér. A fehér színrõl tudjuk, hogy azt ezüstszínnel is jelölték, ami az anyaság tiszteletét jelképezte. Másként, a fáraó (Napisten mása) uralkodóként az arany karika (glória) mellett, a királynõ a holdistennõ (ezüst) képében jelent meg a motívumokban.

A pontosabb megértés a vágások számában van elrejtve.

A hétszeres színváltás, az õsi magyar társadalmi szervezet hetes számmisztikájából eredezik. Az egyiptomi Hétország, mint a Théba körüli magyar törzs állami szervezete, a hetes szám szerint épült fel. Ugye mindenki tudja, hogy az idõszámításunkban az egy hét, mint a hét napjai, szintén ebbõl a kultúrvilágból került megalkotásra a mai napjainkig hatóan. Ez a kisugárzás képzõdött le a Kis-Ázsia Hettita királysága kialakulásában is még az ókorban. De a hétfejû sárkány, a magyar népmesék szereplõjének az eredete is, ide vezethetõ vissza. A hetes számmisztika köszön vissza a Biblia teremtés mítoszából is. Szerintem minden olvasó tud a honfoglalás mondájában a hét vezér vérszerzõdésérõl, mely vallási motívuma szintén a Hétországig, 5-8 ezer évre mutatja a magyar címer fejlõdésének az útját.

A kiscímer elsõ mezejének hétszer vágott jelképérõl összefoglalóan elmondhatom, hogy eredete ötezer évnél régebbre vezethetõ vissza. Egészen az őskor végéig, az írásbeliség kezdetéig. Az írásbeliség kezdeteit úgy kell értenünk, hogy sokszor az elsõ írás a nemzetségek jelrendszereiben, jelképeiben került megalkotásra. A közös jelképek megõrzése a fejlõdõ törzsek legfontosabb életfenntartó folyamataivá váltak. A népekké szétváló emberiség, amíg tehette, õrizte, védte nemzeti szimbólumait. A magyar népek is ezt a magatartást követték, amíg tehették. Ápolták az õsiségüket, ha másként nem a mondáikban. A középkori nagycsaládok fennállásáig a nagyszülõk mesélték az unokáknak szájról szájra. A modern újvilágunkban már a nagycsaládok is szétestek, megszûnt a hagyományterjesztés õsalapja. Az iskolákban pedig a tanterv szerint csak az tanítható, amit a mindenkori hatalom megenged. Talán e néhány ok is közrejátszik az õsi hagyományaink homályba sûlyesztésében.

Meg kell próbálni újra feléleszteni hiteles õsiségünket, hogy a nemzetünk is fennmaradhasson. Ennek érdekében a történelemtudomány eredményeinek felhasználásával vissza kell mennünk az úton a régmúltba, ameddig csak lehet. Úgy, ahogy Árpád honfoglaló vezérünk és környezete tette ezeregyszáz éve. Õk elsõsorban az Egyiptomi-birodalom elsõ uralkodójáig, az Árpád család õsapjáig, és a magyar államszervezet hetes számmisztikájának az eredetéig nyúltak vissza, mert még hitelesen tudták az õsiségüket.

Azt nem lehet vitatni, hogy nemzeti címereink az ötezer év alatt szerves fejlõdésen mentek keresztül. Ennek során a középkorban is több címerváltozat alakult ki. De ez nem azt jelenti, hogy a címer alapmotívumai is a középkorból eredeznek. A magyar címeralakulatok minden esetben a szakrális régmúltból merítettek, de a mindenkori királyaink származástudata szerint.

A lényeg az, hogy elõször a mezõ hétszer vágott szimbolikája a Théba fõvárosú Hétország magyar, és a Menfisz fõvárosú Bot és Esthon hun népének az egységesülését képezi le, a vallás hetes misztériuma szerint.

Másodszor a természeti tudás négy alapelemének a vallási tanítását kódolja felénk. Az összefoglalás érdekében ismétlem: a Hungária népnevünk eredetét, és a négy õselem mondanivalóját tartalmazza a címerünk elsõ mezeje.

  A zöld hármashalom

A magyar kiscímer második motívuma a vörös alapon a zöld hármashalom jelképe. Eredetérõl a legnagyobb tanácstalanság jellemzi történelemtudományunkat. A 18. századi magyar címertan már a Tátra,-Fátra,-Mátra szimbólumának tartja. Másik helyen leírják, hogy a portugál Macedo (mintha magyar származású névvel állnánk szemben) 1687-ben ír elsõként róluk, mint a három legnagyobb hegy szimbóluma, de nem nevezi meg õket. Azt sem veszi figyelembe a magyar történészet, hogy a Képes Krónika a 11. században már le is rajzolja, mégpedig zöld színezéssel. Akkor mégis ki ír róla elsõként?

Ha tovább megyünk vissza a történelmi évezredekben, az Egyiptomi hieroglifás írásokban már legalább ötezer éve megjelenik a hármashalom hieroglifai jele a ránk maradt szövegekben. Ez a jel nagyon egyszerû, egy rövid vízszintes hasáb felsõ oldalát három hullámjelben rajzolták, és minden esetben ország vagy terület leírása kapcsán használták. Gondoljunk csak vissza az elõzõ fejezet négy sáv jelképére. Ha a négy függõleges vonallal is jelzett négy elem ábrájának tetejét összekötjük egy hullámvonallal, azonnal a hármashalom ábráját kapjuk eredményül. Talán véletlen motívum összecsengéssel állunk szemben, a négy sáv és a hármashalom keletkezésében?

Nem, minden esetben a magyar jelképek egységes szerves fejlõdésének vagyunk tanúi.

Felmerülõ kérdés, miért jelölték az egyiptomi hieroglifaírásokban a különbözõ országnevekben a területet a hármashalommal? Ennek a gyakorlata is könnyen érthetõ. Már az õskorban az embercsoportok a saját felségterületeiket jól megismerhetõ, de fontosabb, hogy jól védhetõ területekben jelöljék meg. E törekvések céljaira a folyókkal és hegyekkel (kõvel) elhatárolt területek feleltek meg a legjobban. A mai kõ szavunk eredete az õskorba nyúlik vissza, gondoljunk a határkõ napjainkig fennmaradt kifejezésre. A kõ fogalma a tájszólások szerint ka, kó, kõ és kû változatokban szerepel. Példaként a magyar Öskü (Õs-kõ), az izraeli Jerikó (Jó-úri-kõ), az egyiptomi Horka (Hor-ka) a szent sólyomisten országa és a Marokkó (Maúri-kõ) fogalmakat említem.

A hegyekkel körülzárt élõhelyek szimbólumává váló kõ (hegy) hármas jelölésében a „három a magyar igazság” motívuma fedezhetõ fel. Ezen a helyen a szentháromság magyar eredetére is utalnom kell. Az õseink a vallásukban a hármas motívumként a teremtõ,-megtartó,-pusztító természeti erõket tisztelték a szentháromságban. De ugyanazt a szerencsésnek vélt hármas tagozódást takarja az ókori Nílus menti három magyar néptörzs egységesülési folyamata, amely az Egyiptomi Birodalom fénykorát jellemezte, az idõszámítás elõtti második évezredben.

Tehát, a magyar címerben megjelenõ hármashalom eredete is az õskorba vezet minket. A jelképekben, mint a hieroglifákban az országnevek leírásában a magyar szerencseszám motívumaiként a hármashalom jelképével fejezték ki az országokat, a nevek megjelölése mellett. Az sem véletlen, hogy a hármashalom a magyar címerekben a zöld színnel került ábrázolásra már a Képes Krónikában is, legalább három esetben.

Mit gondolnak, az egyiptomi Gizai-fennsík három nagy piramisa, vajon nem az õsi õshaza meghatározó hegyeinek (Etióp magasföld) leképezése, és a hármashalom jelképének gyakorlati megvalósítása? Ha jól végiggondoljuk, hogy a hármashalom szimbolikája lehet a nemzeti címerünk legrégebbi jelképe, amely akár tízezer évekre is visszanyúlik, jelölése csak az élettér zöld színe lehet. Ezek a motivációk annyira összefüggenek egymással, hogy megkérdõjelezhetetlen a fejlõdésük logikája.

Az aranykoronás foglalatú kettõs kereszt.

A kiscímer harmadik motívuma a zöld hármashalmon álló aranykoronás foglalatú kettõs kereszt. Szerintem a legkönnyebben a kettõs kereszt eredete érthetõ meg a magyar címertanban. A nemzeti színeink kialakulásakor írtam a hunmagyar egységesülésrõl. Idõszámításunk elõtt 3200 tájékán a Tudó (Thóth) fõpap jelentõs közremûködésével létrejött a két Nílus menti magyar törzs egységesülése.

Tudjuk, hogy az uralkodói szimbólumok is egységesültek. Ugyancsak létrejött a két nép vallási jelképeinek az összevonása is egy rendszerbe.

A magyar népek õskori legjelentõsebb vallási emblémája a nyakba akasztható körosztó kereszt volt. Ilyen keresztek kerültek elõ a magyarországi ásatások során jelentõs számban, és nem csak a honfoglalás kori leletekbõl.

A keresztek a leírásokban az egyenlõszárú, de a hosszabb szárú kialakításukról is árulkodnak. Értelmük a körosztáson alapul. Csak nagyon röviden írom le, hogy a magyar népek hitvilágában a legfõbb isten megjelölésére a kör ábrázolását használták.

A kör sehol sem kezdõdik, és sehol sem végzõdik eszmeisége, az isten örökkévalóságát tükrözte. Úgy gondolták, hogy a kör az maga az egy és oszthatatlan teremtõ õsanya, valójában maga a természet. Az egy istent a napban vélték megtalálni. A magyar népek egyetlen istene a Ré (rá), a Napisten volt. Neve valószínûleg a „rásüt” összefüggésben is fennmaradt. Minden más, az isten ábrázolására alkalmas jelenséget az isten másának tartották. Ezek szerint az egértõl az oroszlánig, a fáraókon keresztül a papokig a megnevezésekben az isten mását tekintették bennük. Például a Ramás (Rá Napisten földi mása), Ramses (Rá-más-õs) fáraónevek a fentiek szerint képzõdtek. Úgy imádták õket, mint az ÚR KHEPE (az úr képe) az egyiptomi napvallásban „oh, te egyetlen, oh te tökéletes”.

A kört, mint a természet egészét, végtelennek (oszthatatlannak) tartották, de a részeit megnevezhették. A napvallás papjainak a legfõbb tanítása, a természet négy alapelemének a megismertetését jelentette. A négy ezüstsáv eredeténél már írtam a jelenségrõl. A kör kétszeri átlós osztásával elért szimbolika, a kereszt lett a magyarság napvalláshoz tartozásának a jelképe, mely egyik formájában nyakba akasztva ékszerként hordták.

A hunmagyar egységesülésben a két keresztet viselõ nép szimbolikája az uralkodói jelvények egybeszerkesztésével, a kettõs kereszt megalkotásával zárult. A kettõs kereszt azt jelentette, hogy a mindkét országrészben megkoronázott egyeduralkodó a fáraó, mindkét õskeresztény nép ura lehetett. Láthatjuk, mennyire egyszerû, és az ókorba visszavezethetõ eredetû a kettõs kereszt szimbolikája.

Nem mehetünk el a zöld hármashalmon álló kettõs kereszt aranykoronás foglalatú ábrázolása mellett sem szó nélkül. Az aranykorona, másként az úrkarika, az északi hun nép királyainak a koronatípusát jelképezi. Az arany nevébe a legjelentõsebb hunmagyar vallási felfogás titka van belekódolva.

Mint már írtam a napvallásban, az egyisten imádása jellemezte a legfontosabb magyar vallási felfogást, bármerre kényszerültek szétvándorolni az árja néprészeink. Az arany szavában a hieroglifa, de a rovásírás szerint is egybe van róva az ar (úr, ember) és a ra (Rá, a Napisten) fogalma. A rovásjelek lényegében a hieroglifa írás egyszerûsített változata. A már ismert szabálya szerint, ha két szótag azonos mássalhangzója kerül egymás mellé, egybeszerkesztik õket. Az arany szavában is egy közös „r” betûvel írták le a fém fogalmát. A rovásírás tudói – a mágus papsága – ezt a szabályt jól ismerték. Ahhoz, hogy megfejthetõek legyenek az ókori magyar írásos emlékek, nekünk is alkalmazni kell.

Mégis mit jelent az ómagyar nyelv arany szava? Az elõzõ bekezdésbõl az ar-ra kettõs szótagja már érthetõ, vagyis a rá-úr (Napisten) értelemben.

Az egyik megoldásban az arany szóban az ny rész jelentését már a magura és a magyar szavaknál leírt etimológia szerint érthetjük meg. Jelentheti a nemzet vagy inkább a nép szó elsõ betûjét, az y pedig a jó magyar néphez tartozás képzése hasonulásában az „ny” kettõsbetûnk eredetét. Összeolvasva a szavunk mai értelme megegyezik: arany = úr-rá-jó-népe jelképével, vagyis a Napisten-jó-gyermekei jelentésével. Csak megemlítem, hogy az arany latin neve az Aurum etimológiailag a magyar fogalomból származik.

Másik megoldásban szintén egy magyar nyelvi szabállyal állunk szemben. A névelõt sokszor egybeírták (rótták) a névszóval, mely a fordítói eltérések eredményeként, a jelentésben is új szót alkotott. E feldolgozás szerint az arany szó, a + ra + ny fonetikus képet mutatja. Mind a három szótag jelentését már ismerjük az elõzõekbõl. Ezek szerint is a magyarok által jól ismert szót, az arany fogalmát írják le. Ezzel a megoldással a fogalom értelme: arany = a-rá-jó-népe jelképe, vagyis a Napisten-jó-gyermekei. Mindkét megoldás eredményként, ugyan azt a jelentést hordozza magában.

Az ókori magyar népek az együvé tartozás jelképét az arany fém mágikus tulajdonságaiba kódolták. Talán leírhatom, hogy az ókorban az arany még nem egyértelmûen a gazdagságot szimbolizálta, inkább a napvalláshoz tartozás kifejezésére volt használatos rituális jelkép.

Feltehetõ kérdés, akkor miért található más népek szimbólumában szintén kettõs kereszt, ha ez ókori magyar népi ereklye? A kérdésre adandó válasz ismét egyszerû. Egyes történészek szerint a kettõs kereszt magyar ábrázolása bizánci eredetû, és III. Béla király (1172-1196) kori magyar átvétel. A valóság ezzel szemben az, hogy pont a fordítottja az igaz. A kettõs kereszt egyiptomi ómagyar eredetû, és bizánci az átvétel. Mint írtam a kettõs kereszt eredete i. e. 3200 éves. A bizánci császárság pedig több mint háromezer évvel késõbbi államalakulat, vagyis i. u. 395-ben válik önállóvá ez a hatalmi szervezõdés. Mely területeken alakult meg a Keletrómai Birodalom?

Elsõsorban a Kis-Ázsia és a Fekete-tenger nyugati részén, valamint a Balkán-félszigeten. Milyen népek lakták egykoron ezeket a területeket? Az Egyiptomból kiáradó, és a hódítók által kiûzött hunmagyar törzsek csoportjai. Az ilyen alapú népességre rátelepülõ, és velük egybeolvadva más nemzetiségekké váló új népek, az után trák, macedón, bolgár, görög, szláv stb. nevek alatt adták Bizánc népességét. Ha tudományosan megvizsgálhatnánk, hogy milyen nemzetiségeket takarnak a felsorolt népnevek, igen nagy meglepetésben lehetne részünk, de errõl egy másik tanulmányban szeretnék írni.

A Macedónok Nagy Sándor vezetésével i. e. 365-ben még Egyiptomot is elfoglalták, jól ismerték az egyiptomi uralkodói jelképeket. Azzal a tudattal, hogy a soknemzetiségû ország népeit csak egységes szimbolikával lehet összetartani, választhatták a késõbbi császárok az egységesítõ kettõs keresztet uralkodói jelképpé. Ha a kettõs keresztet III. Béla hozza be az országba, akkor miért ábrázoljuk Szent István királyt is a kettõs kereszttel és a napkarika glóriával a fején, a budai várnegyedben fellelhetõ lovas szobrán? A szobor készítõje tudhatta még, hogy az államiságunk megszemélyesítõ királya is napkirály származású volt? Ebbõl a jelenségbõl is megérthetõ, hogy nemzeti jelképeink eredete körül teljes a zûrzavar.

Vajon azzal lehet-e magyarázni Szlovákia kettõs kereszt ábrázolását a saját címerükben, hogy Magyarország részeként fejlõdtek ki egészen 1919-ig? A válaszom, nem! Szlovákia címerében az eredet válasza sokkal régebbi vonatkozású eseményekhez kapcsolódik.

Egészen a honfoglalásnak nevezett honegyesítési folyamatokat megelõzõ történelmi korokhoz. Érdekes volna megvizsgálni a Morva fejedelemség valóságos nemzetiségi felépítését a 8-10. századokban. Hova lett az évkönyvekben említett fekete magyarok népessége errõl a területrõl. Ha valóságos az adat, hogy ezeket a területeket csak Szent István korában tagosították be a magyar közigazgatásba, és ezután telepítették le a délvidékre a fekete magyarokat, felvetõdik, akkor milyen államalakulat volt a felvidék?

A Morva név vajon milyen nemzetiségû népeket takar? Nem-e a Mauri õsi magyar nemzetségnevet azonosítja inkább a fogalom? Talán igaz lehet, hogy a kitalált Szvatopluk vezér neve helyett, a Zentapolug magyar fejedelmi név állhatott az elveszett õsi krónikánkban? A szlovák néprõl tudvalevõ, hogy csak az idõszámítás utáni második évezredben alakult saját nemzetiséggé. A sok kérdõjelre ebben a kiadványban nincs módom válaszolni, csak annyit fûzök hozzá, hogy több Észak-Afrikai államban, és Dél-Spanyolország területén is Mauri országok léteztek az idõszámításunk kezdete körüli évszázadokban.

Még egy nagyon érdekes kettõs kereszt elõfordulásról teszek említést. A normann viking életfa ábrázolásokban a világhegy csúcsán álló kettõs kereszt, mintha az egyiptomi kettõs kereszt duplikációja lenne? De erre a kérdésre csak sejtem a választ. A hiteles magyarázatot a kutató történészeknek kell megadniuk.

A magyar címerábrázolás kettõs kereszt heraldikájának új megközelítése szerint, egyértelmûnek tartom az ókori egyiptomi eredet valószínûségét. Ha a közvélemény megismerné és elfogadná az általam leírt eredetet, felújulhatna szakrálisan az a népi összefogási erõ, mely képes lenne a kicsinnyé tett népünk megmaradását biztosítani. A magyar királyok kettõskereszt használata a horvátországi únióval I. László idejében vált jogszerûvé.

Tácsi István