A magyarság mai nemzeti jelképeinek eredetéhez, a szakrális ereklyéink evolúciójának ismerete nélkül nem tudunk közel férkõzni. Ahhoz, hogy legalább az eredetüket behatárolhassuk, ismerni kell a nép valódi származását, az igazi gyökereit.

A mai világunkban egyre inkább elhallgatott, és a származásunkat jegelõ társadalmi gyakorlatban, a történelemtudományok nem a nemzeti ereklyéink valódi ismeretének a tanítása felé haladnak. Ameddig nem tisztázódik a magyar nép valódi eredete, addig nem lehet a nemzeti ereklyéink pontos ismeretérõl sem szó. A hivatalos történelemtanítással szemben, és nem a Magna Hungária õshaza teória mentén, egyre erõsebben kezd kibontakozni egy kis-ázsiai, mezopotámiai, de akár egyiptomi õshazai kép a viták során. Ebben a tanulmányomban kihangsúlyozom a magyarság származásának újabb bizonyítékai szerint, a nemzeti jelképeink valódi és bizonyítható eredetét. Hogy milyen sikerrel, nem csak rajtam fog múlni. Szándékomnak megfelelõen, bevezetésként a mellékcím kérdésével kezdem a leírásomat.

Igen! A leghatározottabban állítom, hogy az elfelejtetett piramisépítõk népének titkában, a magyar õstörténet valódisága rejtezik. Mit gondol az olvasó arról, hogy a Szent-István óta eltelt ezer év, de különösen a Rákóczi szabadságharc leverése (1711) óta, mégis mi folyik a Kárpát-medencei magyarság történelemtudatával? A világtörténelem legnagyobb mértékû történet hamisítása! Ez a folyamat olyan jól sikerült, hogy a mai magyar emberek már úgy halnak meg, hogy fogalmuk sincs arról, hogy õk a földtörténet legfényesebb ókori történelmével rendelkezõ nép tagjaiként éltek.

Talán ez a tudatlanságban tartás még nagyobb kegyetlensége az elkövetõknek, mint maga a hamisítás. Nincs sok illúzióm! A mintegy emberöltõnyi történelemtudományi magánkutatásaim eredményeként a kezembe került ókori történelmünk rejtvénykulcsa, miszerint a magyarság származása az ókori Egyiptomi-birodalom Hunmagyar államalkotó nemzetiségéig vezethetõ vissza, a teljes értetlenség veszi körül. Pedig sokszor az elsõre hihetetlennek tûnõ dolgok adják magát az igazságot eredményként. Ennek a tudatában kezdtem hozzá a valóság közzétételéhez. A magam részérõl a legtöbbet, amit egy átlagember adni tud a népének, elvégeztem. A továbbiakban a néptõl és a vezetõitõl függ a magyarság igaz történelmének az újra megtalálása.

A némi történelmi érdeklõdéssel rendelkezõ ember a rengeteg történelmi kutatásról szóló híradások, könyvek között alig-alig tud eligazodni. Megint az egyszerûsítõ gondolkodást kell, elõvennünk segítségképpen. Az adathalmazból ki kell tudni válogatni azokat az elemeket, amelyek támpontokat nyújthatnak az elemzésben. Ehhez két út is alkalmazható. Egyiknél a régmúltból indulunk és érkezünk el a mába, a másiknál a mától indulunk el és próbálunk a múltba jutni, ameddig csak lehet. Az elsõ út logikailag értelmetlen, mert ami nem bizonyosság, abból egyszerûen kiindulni sem lehet, igaz útra. Érdekes, hogy a magyar történelemtudomány – legalábbis a tanított – ezzel a módszerrel él. Kijelöli a magyar õshazát, a Magna Hungáriát, és ebbõl vezeti le a magyarság származását. Teljesen tévút, tovább nem is foglalkozom vele.

A sokkal logikusabb út a mától, vagyis ha a mai ismert biztos tényekbõl indulunk ki, és haladunk a régmúltba. Ennél a formánál legalább az út eleje biztosan igaz út, és kevésbé lehet eltévedni rajta. A történelemben néhány leírt adat mellett csak a közvetett bizonyítékok, a legmodernebb összehasonlító nyelvészeti vizsgálatok, és régészeti adatok alapján lehet következtetni régmúlt eseményekre. Én csak a történelemkönyvekben leírt írásos adatokból tudok következtetéseket levonni. A tudománynak lehetnek módszerei az állításaim igazolására.

Vegyük a középiskolai történelmi atlasz elsõ oldalán az emberiség õskori fejlõdése lapot, és rajzoljuk fel rá a magyarságról szóló írásos adatokat a mai idõponttól kezdve visszafelé. Legyenek az adatok a következõk: 1. Kárpát-medence, 2. Etelköz, 3. Levédia, 4. Kazár-birodalom, 5. Alán nép szomszédsága, 6. Maeotis, a monda szerint, 7. Hun-ország a Kaukázusban (4-5. szd), 8. Szkíta-birodalom, 9. Szavard magyarok, 10. Õsiráni szóegyezés területe, 11. Sumér szóegyezés területe, 12. Ókori Egyiptom. Szinte 100%-os pontossággal tudjuk meghatározni a magyarság törzsfejlõdésének, és államisága történetének nagy pontosságú eredetét. Ha ehhez a modern tudomány adatait feldolgozhatnánk, megkapnánk a magyar õsiségnek, megbízható, mások által is elismerhetõ történetét.

Kérdezhetik, miért nem ezt tanítják az iskolákban? Ez teljesen érthetetlen magyar viselkedésmód.

A Magna Hungáriáról alkotott tanítás csak abból a meggondolásból lehet érthetõ, mintha egy láthatatlan hatalom érdekében, maga a magyar hatalom változtatta meg valamikor az õstörténetét. Úgy tûnik, hogy ez a törekvés szántszándékkal, a magyar történelem meghamisításával kívánja megzavarni az összetartozás érzését, az õsiségtudatot, hogy ezzel megossza a magyarságot, ami a magyar államiság elvesztéséhez is elvezethet.

Sajnos ez eddig nagyon is jól sikerült, látjuk a Trianoni eseményekben. De a továbbiakban maradjunk a címbeli kérdéskörnél.

Hogyan lehet értelmezni azt a történelmi vélekedést, hogy az ókorban egy egész Egyiptomi-birodalmat alkotó (de nem csak azt!), az akkori legmagasabb kultúrát megteremtõ nép csak úgy nyomtalanul, emberestül eltûnik a semmiségben? Hogyan magyarázható az a tény, hogy az Egyiptomi-birodalmat már évszázadok óta kutatják régészek más tudósokkal együtt, és nem akadnak a nemzetiségének történelmi nyomaira? Ez akkora tudománytalanság, hogy a további következtetések levonását az olvasóra kell bíznom.

Néhány magyar származású történelemtudós (nem finnugor történész), és lelkes történelemkutató nyomán én is eljutottam, a fentiek szerint, a magyar õstörténeti kutatásaimban idõben visszafelé egészen Egyiptomig. És itt az olvasóval el kell fogadtatnom más kutatók eredményeit, hogy az Egyiptomi-birodalom ókori népessége hunmagyar nemzetiségû és ómagyar nyelvû embereket jelent! Az ókori történelem nagy része az egynyelvû (magyar) népek történetérõl szól, lásd a Biblia bábeli nyelvzavar tételét. Ezt a gondolatot a mai Hungária névnevünk egyezõségével bizonyítom. Az angolok, a németek és a szlávok õsei, a magyarokról alkotott népnevükben ezt mindig is tudták. Érdekes módon pont azok felejtették el, akik belõlük származtak.

A magyarság származásának bizonyítását a nemzeti ereklyéink eredetével szeretném a cikk további részében elvégezni. Kapcsolódni szeretnék a Magyar Köztársaság Alkotmányának szövegezésében a 76. paragrafus (1), (2) pontjaihoz, melyek a nemzeti zászló és a címer megfogalmazásáról szólnak, mert ezek eredete a legkevésbé tisztázott történelmi kérdései a magyarságnak. Szerintem az alkotmánynak kellene rendelkeznie a Szent-Korona és a koronázási jelvények szerepérõl is a magyar közéletben. Ezért javasolnám kiegészíteni hatályos alkotmányunkat a 76. § (3) pontjaként a koronázási jelvényeink megnevezésével.

Ebben a tanulmányomban már a fenti kiegészítés szerint tárgyalom a nemzeti ereklyéink témaköreit. Próbáltam a kialakulásukról tájékozódni szakkönyvekben, de nem jutottam közelebb a témához. Egyetlen magyar szerzõ sincs abban a helyzetben, hogy ismerné a magyar ereklyék biztos eredetét. Nem volt más lehetõségem, saját kutatásokat kellett végeznem e kérdéskörben.

Hogyan következhetett el az a társadalmi sötétség a magyar népre, hogy egyszerûen senki sem tudja a magyar állami jelképek eredetének hiteles történetét? Minden népre jellemzõ kell legyen, hogy a kialakulásuk után az állami jelképeik szerves fejlõdésen mennek keresztül. Minden nép fennmaradása a saját õsiségén keresztül megvalósuló folyamat. Az a nép, amelyik elveszti az összetartozás szimbólumait, a végítéletre, vagyis a megsemmisülésre van kárhoztatva. Ehhez két út vezet. Vagy nincs õsisége egy népnek, vagy szándékosan elveszik a megsemmisítésre ítéltetett nép õsiségét. Ezzel összezavarva az együvé tartozás érzéseit, és így idegen hatalmak kiszolgálóivá válva, lassan beolvadnak azok nemzetiségébe.

Eredetileg nem volt szándékomban más szerzõktõl idézni a címertannal kapcsolatos mûveikbõl, de egy esetben kivételt kell tennem. Egyszerûen nem tudom felfogni, hogyan lehet olyan elképesztõen lenézõ módon ehhez a szent kérdéskörhöz nyúlni, mint ahogy Bertényi Iván a Mecénás Könyvkiadónál 1993-ban kiadott, Új magyar címertan könyvében a 70. oldalon teszi:

„Elképzelhetõ, hogy egyszerûsítve – az akinek nincs címere, oroszlánt visel – elv hatására rajzolt fantáziacímerrõl van szó”. A kérdéses esetben II. András (1205-1235) királyunk hét oroszlánt ábrázoló királycímerérõl ír a szerzõ. Én csak annyi kommentárt fûzök a megdöbbenésemhez, hogy a téma iránti magasztosság, képes lett volna a teljeskörû tudatlanságot is ellensúlyozni. II. András királyunk és környezete, még a legpontosabb ismertekkel rendelkezett a magyar nép eredetét illetõen. Õk még tudták, hogy a magyarság származása abból a kultúrkörnyezetbõl ered, ahol az oroszlánok õshonosan élnek, és ahol a hetes szent számmisztika szerint szervezõdött a nép állama és vallása.

Nagyon érdekes lenne elemezni egy történésznek, hogy miként fogadta el az országgyûlés a mai állami jelképek használatát, ha senki sem ismeri a pontos eredetét? Vagy ez a mai államvezetést, a többpártrendszert már nem is érdekli? Itt egy nagyon sarkalatos nemzeti kérdésrõl lenne szó, de ennek feltárása egy másik írás feladata lehet. De az is megkérdezhetõ, vajon akik elfogadásra javasolták a mai jelképeinket, azok tudták-e az eredeteiket? A több tízezer diplomás magyar történész miért nem ismeri a magyar szimbólumok igazi eredetét? Szintén rejtély! Hogy miért sikerült nekem rábukkanni remélhetõleg a valóságra, nem másnak, csak annak köszönhetõ, hogy valószínûleg én ástam a legmélyebbre a magyar történelem régmúltjában.

A mai meghatározó történészeink közül néhányan odáig merészkedtek, hogy megkérdõjelezik a ránk maradt magyar õsgesztáink hitelességét. Pedig ezekben a leírásokban a színtiszta igazság került leírásra. Semmi mást nem kellett volna tenni egy nemzeti elkötelezett tudósnak, csak a fellelhetõ õsgesztáink összedolgozását elvégezni egy új magyar õstörténetben. Ugyanis a teljes igazság nem egyenként, hanem az összes õsgesztában van leírva, néhány ellentmondás feloldásával. Egy irodalmi leírás sohasem tartalmazhatja a teljes igazságot, erre a szubjektív elemek sem adnak lehetõséget. Csak említem, hogy talán a Kézai krónika megy legmesszebbre vissza a magyar õstörténetben, az Evilát földjéig (Mezopotámia délkeleti oldala, az ókori Elám területe). De a leírásokban említést tesznek a forró égövi emlékekrõl, mint Dankáliáról, Etiópiáról, Núbiáról, Egyiptomról is. Miért nem tud a magyar közvélemény ezekrõl a dolgokról? Pedig én is ezekbõl a gondolatokból indultam ki kutatásaim során.

A történeti leírások törvényszerûségei alapján fel kellett tételeznem, hogy a magyarság állami szimbólumai nem az utóbbi ezer év terméke, de még csak nem is honfoglalás korabeli. Hogyan tételezheti fel a finnugor történészet, hogy csak úgy összeáll hét törzs, és elfoglalnak egy nagy országot, a Kárpát-medencét területileg és a lakossággal együtt? De ha még el is foglalhatják, hogyan tarthatják meg államilag egységesen hosszú idõszakra? Egy ilyen feladatot csak már elõzõleg hosszú évezredekig egységesült, egygondolkodású néppel lehet elvégezni. Minden logikai jel szerint, a magyarság már a honfoglalás elõtt évezredekig együtt élõ, egységesült társadalmat feltételez, a sikeres új államisága megalkotásához.

De hol lehet azaz õshaza, amelyikben a fejlett társadalmi tudatunk kialakult? A finnugor történészek semmivel sem bizonyítható Magna Hungária õshazaképe, a fentiek szerint elvetendõ álláspont. Ezzel kapcsolatban pont arról írnak, hogy pogány és barbár nép voltunk. Persze lehettek az Ural környékére vándorolt peremlakó (permi) magyar ajkú néprészek arrafelé, de nekünk a nép törzsét, vagyis a nép központi magját kell megtalálnunk. A fenti tizenkét pont szerinti magyar tartózkodási helyek ismertetésétõl ebben a tanulmányban eltekintek. A magyar nép szerves fejlõdésében csak a tizenkettedik, tehát az ókori egyiptomi jelenlétünkkel foglalkoznom, a nemzeti jelképeink kialakulásának ismertetésében.

A megnevezett alkotmánytervezethez igazodva, a nemzeti szimbólumaink közül a kérdéses eredetûeket – a reális hipotézisem szerint – az alábbi csoportosításban tárgyalom:

1. 76.§ (1) pontja: Magyarország zászlaja.

2. 76.§ (2) pontja: Magyarország címere, a Szent Koronával.

3. 76.§ (3) pontja: Koronázási jelvények.

forrás: Tácsi István