EGYSZER volt, hol nem volt egy nagyon szép, gyönyörű ország. Ennek az országnak mesés volt a gazdagsága, maga volt a földi paradicsom. Volt egy bölcs és jóságos királya, ki népét hűen szolgálta.

Szeretetéből fakadóan a népe boldogságban, békében, egészségben élt és gyarapodott. Ismeretlen volt számukra a gyűlölet, a harag, az irigység, a hazugság, a lopás, a gyilkosság a betegség. Itt még az állatok is békében éltek az emberekkel Telt múlt az idő, és a jó királynak sorban született három fiú és egy leány gyermeke. Gyermekként bejárták országuk zegét – zugát. Megismerték szépségének titkát, gazdagságának forrását. Tudták, hol ered a szeretet, mely végtelen bőséget terem. Mire minden titok tudóiként felcseperedtek, a király birodalma még nagyobbra nőtt.

A környező népek látván, a szomszéd királyság jólétét, ők is e bölcs király királyságában akartak élni. Mire a hercegek és a hercegnő felnőtt, addigra már az öreg király napkelettől napnyugatig, a nagy hegyektől a nagy vizekig uralkodott, és szolgálta a népét.     Egy szép napon négy gyermekét magához hívta a bölcs király és így szólott hozzájuk: ahogyan nőttetek, úgy nőtt a földön az égi gazdagság.

Már nagy a nyáj és jó pásztorként már nem tudom minden nyájam jólétét szolgálni. Ezért édes gyermekeim megosztom véletek eme nagy gazdagság súlyos terheit és szépségeit. Immár a világ négy sarkába küldelek titeket, s legyetek e királyság négy tartó pillérei, s egymásnak igazszívű testvérei.

Mindegyikőtöket az égi törvény kell, hogy vezéreljen, szeretetben, akkor a népek békében élnek, jólétben királyságunk minden szegletében.   A gyermekek arcán egyszerre ült az öröm és aggodalom. Látta mindezt a király, kérdi tőlük, mi az, ami lelketeket nyomasztja?   Szeretett testvéreinktől távol leszünk, már sosem láthatjuk egymást? Megnyugtatta a bölcs király őket, lélekben mindig együtt vagyunk. Mindig lesznek hírvivők a szélrózsa minden irányából.

Itt vagyok nektek még én is, ezen szent helyről kormányzok mindent életem végéig, s addigra mindent megtanultok, amit még nem tudtok. Megházasodtok, s társatok hűen segít titeket. Gyermekeitek tovább gyarapítják a földön a jólétet. Nagy ünnepeken találkoztok egymással.   Megölelték egymást majd Atyai és Anyai áldással elindultak azon részek felé, mely kedves volt számukra. A központi királyság a jó öreg, bölcs király vezetésével, s gyermekei segítségével még több és boldogabb embernek adott otthont és oltalmazó erőt.  

Telt, múlt az idő, a hírnökök, hozták a híreket, s vitték azokat a szélrózsa minden irányába. Tudtak mindig mindent testvéreikről, szüleikről, de az idő múlásával egyre jobban hiányzott a szerető ölelésük. Így sóvárogtak külön-külön. Mily jólét és öröm a nép számára e birodalomban élni, mindenki boldog, csak mi nem láthatjuk testvéreinket, szüleinket.   Egy éjszakán álmot látott a három testvér, egy időben. Különös álom volt, mert hírt hoztak számukra, keljenek útra, mert leány testvérük gyermeket hoz a világra, legyenek ott látására.  

Mily méz ízű volt számukra ezen álom, s izgatottan kérdezték, de merre, hol találom húgom?   A hírnök tudtul adta, figyeljék az égi jelet, mely vezet. Az álom hatásából felébredvén, azon tüstént útra kelvén, országot, királyságot feleségükre hagyván, jó kezekre bízván azon nyomban elindultak.   Hevesen vert a szívük újra látni a tájat, mit gyermekkorban jól bejártak. Vajon hol találkoznak testvéreikkel? Az öreg király halála óta nem találkoztak egymással. Jó lesz most újra látni őket.

Jártak a gondolatok a fejekben, s szívekben. Mentek egy irányba húguk birodalma felé, mikor az égen megpillantották a jelet, s gondolták, immár ez vezet. Három irányból e jel, egy irányba vezet. Így történhetett, hogy egyszer találkozott a legnagyobb, István a középső testvérével, Lászlóval. Nagy volt az öröm egymás láttán. Elmesélték az álmukat, s megegyezett szóról szóra mindkettőé.

Vajon Imre öcsénk szintén látott álmot? Aludni sem bírtak az izgalomtól, no meg ha tudtak volna is, az égi jel állandóan, megállás nélkül haladt. Hogy szem elől ne tévesszék, így ők is úton voltak lenn a földön, miképpen a jel, fenn a mennyben. Közelgett már Mária országa, amikor Imre testvérük az út szélén megpillantotta testvéreit, üdvözölni elébük sietett. Megörültek egymásnak, s még hevesebben dobogott szívük. De meglepődve látták, a jel nem a királyság központjába vezet.

Látták, a nép leszegényedett sorban él, betegség és szomorúság, nélkülözés és gondterheltség ül az emberek arcán. Kérdezték is a jó királyok az embereket, mi történt, hogy így élnek, hisz a hírek jólétről folyamatosan érkeztek. Féltek az emberek, ne beszéltek, míg egy öreg koldus elmesélte, hogy idegen cselszövő a jót kihasználva beült Mária országába, trónol felettünk, s mindazt, ami jó volt, elfeledték. Máriának menekülni kellett, most még az erőskezű Jászoknál talált oltalmat. Így hát érthető, hogy a jel miért nem tért be a védtelenbe, ezért ment betlehembe. Szapora volt már lépésük, mert mielőbb szerették volna látni húguk. Egyszer megállt a jel bet le hemben Jászolnál, az íjászok parancsnokának palotájában.

Mária várta gyermekét, s látta testvérét Istvánt, LÁSZLÓT, S Imrét. Nagy volt az öröm az érkezők láttán, s jött még valaki, gyermek fénye ragyogta  be a palotát, arcán mosoly és szeretetet. A testvérek, az újraszületett tekintetét fürkészték, vajon ki jött le közéjük, tán az apjuk, vagy az öreg király? Az egyikük örömében felkiáltott. Krőzus! Így lett neve Jézus. Ő lett újra a NAGY KIRÁLY, S BIRODALMA MÉG A MAI NAPIG ÁLL ÉS NŐTTÖN NŐ BENNE A SZERETET. Várjátok, hogy megérintsen bennetek.                 

Talán igaz volt, talán mese volt, aki nem hiszi, járjon utána!

forrás: nagyboldogasszony. lapunk