Életében-halálában szolgálta az őt rajongva tisztelő és szerető magyar népet

Szent László a magyar középkor egyik legnépszerűbb királya volt. Halála nagy bánatot keltett népe szívében. 1095-től az erdélyiek három éven át nem öltöttek díszes ruhát, nem rendeztek vigasságot, úgy siratták kegyes királyukat. A lovagkirály kultuszának terjedéséhez a III. Béla kezdeményezésére történt szentté avatás adta meg a döntő lépést 1192-ben. A nép addig is boldognak nevezte és szentként tisztelte, kilátástalan helyzetben pedig gyakran kérte mennyei segítségét.

A szent király életét számos legenda örökítette meg. Egyszer Torda közelében, kunokat üldözve, László király elszakadt a csapatától, és egymagában kergetett a dombokon át egy menekülő csoportot. Azok, amikor észrevették, hogy a magyarok királya van a hátukban, megfordultak, s üldözőbe vették. Már majdnem utolérték, amikor a menekülő László király hangosan felkiáltott: „Isten, segíts!” Abban a pillanatban megremegett a föld az üldöző kunok alatt, hatalmas dördüléssel megnyílt a hegy, és olyan mélységes szakadék támadt üldözött és üldözők között, amelyen ló nem ugorhatott át, s meredek falait ember nem mászhatta meg. Így menekült meg László király, és így keletkezett a nevezetes Tordai-hasadék.

Szent László életében az égi jelek feltűnően gyakran jelentkeztek. A Képes krónika szerint a váci, kőből építendő székesegyház helyének kijelölését rendhagyó eseménylátomás előzte meg. „És mikor (Géza és László) ott álltak Vácia (Vác) táján, egy szarvas jelent meg nekik, agancsa telis-tele volt égő gyertyákkal, és futni kezdett előlük az erdő felé, majd megállt azon a helyen, ahol most a monostor (a középkori Vác székesegyháza) van. Midőn a vitézek rányilaztak, a Dunába vetette magát, és többé nem látták. Ennek láttán így szólt Boldog László: Valójában nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala. És szólott Géza király: Mondd meg nékem, szeretett testvérem, mit jelentettek a szarvas agancsán látott égő gyertyák? Boldog László azt felelte: Nem agancsok, azok, hanem szárnyak, és nem égő gyertyák, hanem ragyogó tollak, s azért állt meg ott, mert megjelölte a helyet, hogy a Boldogságos Szűznek ott építtessünk templomot, s ne másutt.”

I. Lászlót 1095-ben Somogyvárott temették el, később azonban holttestét – akaratához híven - átvitték Nagyváradra, s ott helyezték örök nyugalomra. A rendkívüli gyógyulások, csodák már temetésekor elkezdődtek, és váradi sírja hamarosan csodatevő zarándokhellyé lett.

A szent király nemcsak életében, hanem más mondák szerint halála után is segítette szeretett népét. 1345-ben az Erdélybe betörő tatárokkal küzdő magyar katonák Szent Lászlóhoz imádkoztak. „László ke­rály! Harcolj vélünk, s szabadíts meg minket a gonosztúl” - kiáltozták a székelyek valamennyien. Ekkor a velük szemben álló tatárok azt látták, hogy a székelyek előtt egy óriás termetű vitéz jelent meg lóháton. Csillogó páncélban, aranykoronával a fején egyenesen közéjük vágtatott, és aprítani kezdte őket. A katonák László nevét kiáltva követték a vitézt, és legyőzték a tatárokat. Közben a nagyváradi templomból máig érthetetlen módon eltűnt sírjából a szent király, és csak a győzedelmes csata után került ismét vissza. A nép között pedig elterjedt, hogy László király még sírjából is felkel, hogy megvédje őket. Ettől kezdve Erdély védőszentjeként tisztelték és áldották haló poraiban is. S még napjainkban is áldják, különösen azok, akik elzarándokolnak a csíksomlyói búcsúba, a csodatevő Mária-szobrához, amelynek jobbján Szent István, balján pedig Szent László hatalmas szobra áll.

A népét győzelemre segítő László kultusza tovább élt a későbbi korokban is. A nehéz háborús időkben a nép mindig tőle várt és remélt segedelmet; a magyar katonák László nevét kiáltozva rohantak a törökökre is. A 19. század végén, 1892-ben Szent László király tiszteletére szobrot emeltek Nagyváradon, amelyet az első világháború után az Erdélybe becsődülő román katonák elsőként csúfolták meg. De a feljegyzések szerint mindazok, akik kezet emeltek a szoborra, különös és titokzatos halállal haltak meg, rendre és egyenként, s tíz év elteltével már egyetlenegy sem volt közülük életben.