Nagy, régi időről emlékezem mostan, haj, öreg királról nagy régi időben; hallottad-é hírit Atila királnak, Atila királnak, Isten ostorának?

            Szép Piros Hajnalban két fekete holló szálla az ablakba, Réka ablakába. Királasszon kérdi:

            - Miért jöve hozzám két fekete holló, két fekete holló, halálnak madara? Mond az egyik holló: halál van a házban. Mond a  másik holló: halál van a házban. Ki halt meg a házban, két fekete holló két fekete holló, halálnak madara? Mond az egyik holló, a te urad halt meg. Mond a másik holló: a te urad halt meg.

            Menyen a királné, nagy Réka királné, menyen az urához cifra palotába. Cifra palotának pántos kapijába, a küszöbön álla fegyveres istrázsa.

            - Jó reggel, jó reggelt, Réka királasszony.

            - Jó reggelt, jó reggelt, fegyveres istrázsa.

            Kilincsét megfogja, kapuját megrázza: cifra palotának kapuja bezárva.

            Kapuja bezárva, kinyitva ablaka: szőke királasszon kikönyököl rajta.

            Felnéz a királné, hagy Réka királné.

            Udvarra bejönnek két királurfiak.

            - Jöjjetek, jöjjetek két királurfiak; cifra palotának kapuja bezárva: kinyitva ablaka, szőke királasszon kikönyököl rajta.

            Ablak alá mennek két királurfiak:

            - Jó reggelt, jó reggelt, aj te királasszony!

            - Jó reggelt, jó reggelt, tü királurfiak!

            Akkor megkérdezi küssebb királurfi:

            - Hol vagyon, hol vagyon az én édesapám?

            - Bizony itten vagyon a te édesapád, az ágyasházába lakodalmas ágyba.

            Akkor megszóllitá nagyobb királurfi:

            - Nyissad ki az ajtót aj te királasszony, eressz bé, eressz bé az édesapámhoz!

            - Várjatok, várjatok, tün királurfiak; hadd mossam meg elébb liliom orcámat, füsüljem meg elébb aranyos hajamat.

            Azmikor megmosá liliom orcáját, mikor felfösülte szép aranyos haját, akkor megént mondják két királurfiak:

            - Nyissad ki az ajtót aj te gonosz asszon!

            - Várjatok várjatok, tü királurfiak; hadd öltözzem éccer selyembe bársonyba; selyembe, bársonyba, innepi gunyába; innepi gunyába, vont arany szoknyába selyem katrincába, szép piros csizmába; a mejjrevalómat vessem a mejjemre, a fejrevalómat tegyem a fejemre, bogláros mentémet karcsu termetemre.

            Mikor felöltözék selyembe, bársonyba; selyembe, bársonyba, innepi gunyába; innepi gunyába vont arany szoknyába, selyem katrincába, szép piros csizmába, a mejjrevalóját mejjire vetette, a főrevalóját a fejire tette, bogláros mentéjét karcsu termetére akkor megint mondják két királurfiak:

            - Nyissad ki az ajtót, aj te gyilkos asszon!

            - Várjatok, várjatok, két királurfiak, el veszett a kóccsa, meg kéne keresni.

            Vártak, nem nyitotta; feltörték az ajtót.

            Benn az ágyasházban, lakodalmas ágyban; lakodalmas ágyban, haj! halottas ágyban feküszik a királ, a világ királa; mejjire ráomlik nagyhosszu szakálla Atila királnak.

            Odamenyen, oda, nagy Réka királné: kőtögeti urát, aj de az nem hallja.

            Odamenyen, oda, a nagyobbik fia: kőtögeti apját, meg se moccan rája.

            Odamenyen, oda, a legküsebb fia: Csaba királurfi s elfakada sirva:

            - Apám, édesapám, szójjon csak égyet bár, ne hagyjon, ne hagyon münket ojan árván.

            Nagy Atila királ, ime, megmozdula, vére megindula s holtában szól vala:

            - Nem szólhatok fiam, szegény árva fiam, mert megölt éngemet ez a gonosz asszon; amikor megölett, halál vót a karja, amikor megcsókolt, méreg vót a csókja. Haj! idegen asszon, átkozott a fajja! Elhallgat a királ, vére is megálla, soha-soha többet meg se is szólala.

            Siratozza urát nagy Réka királné; siratja, siratja, úgy meg is siratja: szive meghasada, szörnyű halált hala.

            - Hóhérok, hóhérok, királi hóhérok! Fogjátok, vigyétek gyilkos királasszont!

            Megfogták az asszont, bevették a vizbe, a víz kivetette: betették a fődbe, a főd be se vette; bevették a tűzbe, a tűz megégette. Tűz emészti testvét, szélvész tépi lelkét, az átkozott lelkét.

            Vitézek, vitézek, szép dali vitézek, vérrel sirassátok, fehérhaju vének, tü asszonyok s szüzek, gyászba öltözzetek; jó vitézi vére a fődet áztassa, fehérnépek könnye a vizet árassza!

            - Énekmondó rendek: regősek, kobzosok, a hurt vajazzátok, mondjatok éneket, regét regéljetek nagy nehéz csatákról, a világ uráról, Isten ostoráról, Atila királról.

            - Kovácsok, kovácsok, udvari kovácsok, mostanitól fogva koporsót csináltok! Koporsót csináltok aranyból ezüstből, koporsót csináltok szép fekete vasból. Feküdjék a királ aranyban, szép fekete vasból. Feküdjék a királ aranyban, ezüstben, aludjék a királ szép, fekete vasban, nyugdojék a királ nagy nyugodalomban.          

            - Tátosok tátosok, aj, tü látó vének, áldomást álljatok: lobogjon a langja; lobogjon a langja, füstöljön a füstje, hibátlan csikónak folyjon ki a vére.

            - Hét napig mindennap estvétől reggelig lobogó láng égjen nagy hegyeknek ormán.

            - Aki sohasem sirt, sirjon az is mostan; a kiapadott szem fakadjon meg ujra.

            Jönnek már, jönnek már reggeltől estvélig, estvétől éjfélig, éjféltől reggelig.

            Harmatos hajnalban odajönnek, oda-nyargalton nyargalvást jó lovas vitézek. Hévséges időben, fényes álló délben oda jönnek, oda, fehérhaju vének. Hét napig mindennap ez az egész világ az urát siratá, a torát torolá; hét napig mindennap, reggeltől estélig ezer sip sipola a búcsuztatóját: hét napig mindennap, estvétől reggelit, lobogó lang égett nagy hegyeknek ormán; temérdek pap álla, néz vala sok néző; csikócsont mond vala nagy titkos jövendőt:

            Róva van a róvás, olvasom az irást, aj! látom a látást, aj! hallom a sirást; tűu oltja a tüzet víz issza a vizet nyíl a nyilat fogja vér a vért felissza. Napnyugodot felől nagy zivatart támad, naptámadat felől nap többet nem támad, nap többet nem támad.

            Nyolcadnapra aztán csendes lőn a világ: nyolcadnapra aztán temeték a királt.

            Viszik már, viszik már nagy Atila királt; husz fekete bihal huzza koporsóját; vele menyen ezer kopjás katonája, koporsója megett menyen két árvája: ugy viszik, ugy viszik őt Magyarországra.

            Szél menyen előtte, köd menyen utna, szegény árva népe, ameddég csak látja, sirva néz utána, sirva néz utána...